De legfőképp tudható és világos volt Zbigniew Brzezinski óta, hogy
A 2007-es müncheni biztonsági konferenciát szokták emlegetni történelmi eseményként,
amikor Putyin világosan megmondta és szinte könyörgött a NATO-nak, hogy ne tegye, amit
tesz és amit tervez megtenni!
Ami most Ukrajnában zajlik, azt valahogy így fogalmaztam meg hónapokkal
ezelőtt: Itt olvashattátok:
" Az európaiak felveszik a hadikölcsönöket az
amerikai befektetési alapoktól kamatra, majd a az
európaiak a pénzt az amerikai befektetési alapok
kezében lévő fegyvergyárakban költik el és
odaadják egy olyan háborúzó félnek, akiket
szintén az amerikai katonai-ipari komplexum
gazdái tartanak bent a háborúban - lehetőleg
minél tovább.” (VilagHelyzete)
Ez a mostani konfliktus létre sem jött volna soha, ha figyelembe
veszik Oroszország alapvető nemzetbiztonsági érdekeit, de
magasról tettek rá.
És bár gyakran elhangzik, de 100%-ban reális helyzetkép, hogy
"Az igaz, hogy ezt a háborút Oroszország indította
el, de Ukrajna provokálta ki".
Természetesen tudjuk persze azóta még jobban, hogy Ukrajna csupán eszköz a
nyugati pénzhatalmi elit kezében, nem pedig cél vagy védendő terület, lakosság,
ország...stb. Egyik sem!