☄️ Emmanuel Macron francia elnök kétmilliárd eurós új
katonai segélyt ígért Ukrajnának!
Tartalmaz majd páncéltörő rakétákat, légvédelmi rendszerek lőszereit, francia Mirage
vadászgépek rakétáit, páncélozott járműveket, harckocsikat és irányított drónokat.
"Ezt az együttműködést az ukrajnai fegyvergyártás
is ki fogja egészíteni, köszönhetően a védelmi
vállalatainkkal való partnerségnek" - mondta a francia elnök.
☄️ Foreign Policy (USA): A BRICS tagságának folyamatos
bővülése azt mutatja, hogy a blokk létezésének
létjogosultságát és hitelességét egyre inkább a nyugati
intézményekkel szemben alternatívát kereső országok
vonzása révén nyeri el.
Ha Törökország és Szaúd-Arábia csatlakozik ehhez az unióhoz, az még nagyobb
geopolitikai súlyt kap majd.
Főleg annak fényében lesz érdekes a helyzet, hogy sok tekintetben az amerikai petro-dollár
alapját éppen a szaúdi olaj jelenti a Breton-Woods megállapodás óta.(VilagHelyzete)