Keir Starmer szerint mindenkinek ki kell vennie a részét Ukrajna segítésében.
Minden ország a lehetőségeihez képest kell,
hogy hozzájáruljon a közös célhoz – tette hozzá
Starmer, kiemelve, hogy az Egyesült Királyság ennek
részeként jelentős pénzügyi támogatást is
biztosít.
Starmer bejelentette, hogy a brit kormány 1,6 milliárd fontot biztosít Ukrajna számára,
amelyet több mint ötezer légvédelmi rakéta megvásárlására fordíthatnak. A fegyvereket
Belfastban fogják gyártani, ami a brit védelmi ipar számára is új munkahelyeket teremt.
A cél az, hogy Ukrajna a lehető legerősebb
pozícióból tárgyalhasson – hangsúlyozta Starmer.
A brit miniszterelnök elmondta, hogy az Egyesült Királyság, Franciaország és más európai
szövetségesek közösen dolgoznak egy, „a harcok leállítását célzó terven”, amelyet később
az Egyesült Államokkal is megvitatnak.
Ez a terv közös fellépésen alapul, és
együtt fogjuk végrehajtani – jelentette ki Starmer.
Keir Starmer brit miniszterelnök a londoni csúcstalálkozó végén hangsúlyozta, hogy a
résztvevő vezetők hamarosan ismét találkoznak, hogy „fenntartsák a cselekvés lendületét”,
és közösen dolgozzanak egy egységes terv megvalósításán.
A történelem fordulópontjához érkeztünk ma.
Ez nem a beszéd ideje – eljött a cselekvés
pillanata. Egy igazságos és tartós béke
megteremtése érdekében most kell
összefognunk egy új terv köré. – jelentette ki Starmer.
A brit miniszterelnök szerint a hajlandó országok most intenzív tervezésbe kezdenek, hogy
az elkövetkező hónapokban konkrét lépések történjenek.
Európának kell viselnie a teher javát – jelentette
ki, utalva arra, hogy a kontinens védelmi felelőssége megnövekedett.
Ugyanakkor Starmer világossá tette, hogy Európa nem léphet előre az Egyesült Államok
támogatása nélkül.