mon dó alap el ve it egyet len har mo ni kus ke ret ben akar ják egye sí-
te ni.
Idő köz ben Step hent „rend be tet ték”, ahogy az ápo ló fo gal ma-
zott, és újra kat tog tat ni kez dett. (Az nap dél utá ni be szél ge té sünk
má so dik szü ne té ben meg néz tük a Simp son csa lád egyik epi zód já-
nak elő ze te sét, amely ben Step hen is sze re pelt, ezért fel kér ték,
hogy hagy ja jóvá.)
- Azt aka rom, hogy dol gozz ve lem az ős rob ba nás kvan tum el-
mé le tén...
Úgy tűnt, ős rob ba ná sos év ben ér kez tem. - ...és te gyük rend be a mul ti ver zum kér dé sét. – Szé les mo-
sollyal né zett fel rám, a sze me is mét csil lo gott. Ennyi. Nem lo-
zó ai úton vagy az ant ro pi kus elv re hi vat koz va, ha nem a kvan-
tum el mé le tet mé lyebb re sző ve a koz mo ló gi á ba pró bál juk meg
meg ér te ni a mul ti ver zu mot. Úgy fo gal ma zott, mint ha egy hét-
köz na pi házi fel adat ról len ne szó, és bár az ar cá ról le tud tam ol-
vas ni, hogy ez zel már el is kezd tünk dol goz ni, fo gal mam sem
volt, hogy a Haw king-űr ha jó mi lyen irány ba tart. - Meg ha lok... – je lent meg a kép ernyőn.
Le fagy tam. Az ápo ló ra pil lan tot tam, aki csen de sen ol va sott
az iro da egyik sar ká ban. Vissza néz tem Step hen re, aki, amennyi-
re meg tud tam ítél ni, jól érez te ma gát, és foly tat ta a kat tint ga-
tást. - Egy... csé sze... te á ért.
El vég re Nagy-Bri tan ni á ban vol tunk, és dél után négy óra volt.