BOLDOGABB TÁJAK^805
— Nézd, fiam — magyarázta —, mi nem tudunk mindnyájatoknak drága
ajándékot venni. Arra nincs pénzünk. De ezt a könyvet külön kikerestem ne
ked, mert tudom, hogy érdekelnek az utazások.
Megköszöntem, mert gyermekkorunktól fogva arra neveltek, hogy udva
riasan viselkedjünk a felnőttekkel, de nem álltam meg, és hozzáfűztem:
— Ez a könyv a háborúról szól, és nálunk a gyerekek is minden áldott
nap háborúsdit játszanak. A Mikluho-Maklaj könyvben pedig szó sincs hábo
rúról.
Anna Alekszejevna, látván csalódásomat, megígérte, hogy igyekszik meg
szerezni nekem azt a Mikluho-Maklajról szóló könyvet. Meg is tartotta sza
vát. Utóbb még más műveket is olvastam róla, és csakhamar olyan szakértő
lettem, hogy pajtásaimnak, családomnak saját szavaimmal is el tudtam mon
dani a tudós utazó életét. És továbbra is áldott vidékekről, meztelen, boldog
emberekről álmodoztam, trópusi erdőségekről, az óceán kék hullámairól.
Vaszja bácsit is beavattam pápua-szenvedélyembe. Ö persze nem tudta
elképzelni a pápuákat, de őt is megragadta a gondolat, hogy élnek valahol
ilyen, senki máshoz nem hasonlatos, szabad, békés, szép emberek, távoli dél
szaki tájakon, ahol télen-nyáron egyformán süt a nap, télen-nyáron gondtalan,
vidám az élet.
Egyszer Vaszja bácsi kipirult arccal jött haza valamiféle vendégségből.
Eélrehívott, s titokzatosan súgta:
— Vedd a kabátod, sétálni megyünk.
Anyám kutató pillantással mérte végig Vaszja bácsit, s szándékát kita
lálva, szigorúan rászólt:
— Nagyon kérlek, ha elmentek, ne vidd ezt a gyereket se kocsmába, se
sörözőbe. Ismerlek téged: beülsz, iszogatsz, neki meg teát rendelsz sütemény
nyel. Ne tedd. Semmi értelme egy ilyen kisfiút kocsmázásra szoktatni.
Vaszja bácsi szerfölött tisztelte nővérét, néha anyjának titulálta. Most is
így fogadkozott:
— Becsületszavamat adom, édesanyám: csak sétálni megyünk, sehová
se ülünk be, száradjon el a lábam, ha nem így lesz!
Mikor leértünk az utcára, vidáman hátba vágott:
— Még mindig szereted a pápuákat, a napsütötte tájak boldog gyerme
keit?
— Persze — válaszoltam meglepetten; nem értettem, miért hozza szóba
a pápuákat.
Vaszja bácsi pedig megrázta a fejét, kézen fogott és megkérdezte:
— Akarsz eleven pápuát látni?
— Hogyhogy? — álmélkodtam. — Ausztráliába utazunk?
— No nem, azt mégse. Minek nekünk Ausztrália? Itt vannak a Vaszil-
jevszkij-szigeten a pápuáid. Ma tudtam meg.
— A Vasziljevszkij-szigeten?
Amulatom nőttön-nőtt. Attól tartottam, Vaszja bácsi meghibbant. De
máris folytatta, rendkívüli dolgokat közölt:
— Ezeket a pápuákat Hamburgból hozták ide, az állatkertből.