Előszó
z ember, mióta csak értelemmel bír, megpróbálja megérteni a
világot, melyben él. De nem úgy teszi ezt, hogy bonyolult,
érthetetlen elméleteket talál ki, amiket aztán igazolni akar,
hanem fordítva, a megfigyelt jelenségeket próbálja leírni, megfejteni.
Mármint, ha tudományos szemmel, felfogással közelíti meg a dolgokat, ami
ugyebár sokkal nehezebb, mint ha vallásos beállítottságunk van, mert akkor
mindent elintézhetünk a „mert isten úgy akarja” kijelentéssel. A hithez nem
kellenek bizonyítékok, sem logika, sem minden jelenséget pontosan és jól
leíró képletek. Végül is pont ez a lényege, ezért HIT, és nem tudás. Vagyis
olyan dologról reméljük – állítjuk, hogy igaz, amire nincs semmilyen
bizonyítékunk. Az anyag – melyből mi, és minden élő és élettelen van a
Földön, a tér -melyben élünk, a gravitáció, mely az előző kettőre hatással
van, és az idő, mely a térrel a tér-idő egységet alkotja. Ezek mind
közvetlenül és konkrétan nap, mint nap jelen vannak életünkben. Anélkül
tapasztaltuk/tapasztaljuk meg, hogy bármi különlegeset kellett volna fel-
vagy kitalálnunk. Körülvesznek minket, meghatározzák életünket,
mindennapjainkat. És mivel beleszületünk ebbe a világba, fel sem tűnnek
ezek a dolgok, és el sem tudjuk képzelni, milyen lenne a világ ha
megváltoznának egyik napról a másikra? Mert születésünktől kezdve
változatlanok, és állandóan körülvesznek bennünket. De nézzünk csak
távolabbra, mint kicsi de csodás bolygónk, vagy akár naprendszerünk, és
máris furcsa, ismeretlen dolgokkal találjuk szembe magunkat, olyan
dolgokkal, melyek itt a Földön másképp működnek, mint kint a világűrben,
annak eldugott, ismeretlen, távoli, számunkra még ismeretlen helyein.
Tér, anyag, tömeg, gravitáció és az idő. Ezek kerülnek itt terítékre, melyek
mindannyian egy kozmikus szimfónia eredményei, melyet a láthatatlan és
csodálatos húrok hoznak létre minden pillanatban a tér tizenegy
dimenziójában. Meghívlak Kedves Olvasóm eme kozmikus hangversenyre,
melybe csupán bekapcsolódunk eme lapokon, de véget nem ér, csak ha már
üres és kietlen lesz az űr, aminek mi már nem leszünk tanúi. Had adjam át e
csodás zenemű egy kis részletét most, s talán kedvet kap majd Olvasóm a
folytatáshoz is!