össze a legkisebb értelmezhető méretre, a Planck-térfogatba. A kvantum-
gravitáció már akkor megállítja az összezuhanást, amikor az Univerzum
még vagy 75 nagyságrenddel nagyobb, mint a Planck-térfogat.
27. ábra - Planck csillag - fantáziaképű
Ez a gondolatmenet egyetlen fekete lyukra is alkalmazható. Az anyag
összezuhanása a szingularitás elérése előtt megáll, némileg hasonlóan
ahhoz, ahogy egy kisebb égitest összezuhanását a neutronok egymás elleni
nyomása megállítja, és neutroncsillag lesz belőle. Persze a Planck-csillagok
így is nagyon kicsik lennének, pikométeres (10-12 m) méretű objektumok
az eseményhorizonton belül, olyan kicsik, mint egy gamma-foton
hullámhossza. De ez még mindig vagy 30 nagyságrenddel van a Planck-
hossz felett. A szerzők szerint ezek az égitestek az Univerzum
szempontjából viszonylag stabilak is lennének. Maguk a Planck-csillagok
nagyon instabilak, szétbomlanak annyi idő alatt, amennyi alatt egy
fénysugár áthalad rajtuk. De egy külső szemlélő számára a Planck-csillag
majdnem annyi ideig létezik, mint maga a fekete lyuk, ugyanis az extrém
gravitáció miatt az odabent folyó idő hihetetlen mértékben lelassul. A
hosszan fennmaradó Planck-csillag pedig végül kibukkanhat a párolgó
fekete lyuk egyre jobban összehúzódó eseményhorizontja mögül. Ezzel
pedig a benne rejlő információ egy csapásra ismét hozzáférhetővé válik a
teljes Univerzum számára: volt-nincs információ-paradoxon. A