David Michie - A dorombolás művészete

A legbölcsebb az lett volna, ha ezen a ponton hátat fordítok nekik,
visszafutok a sikátorba és a bisztró hátsó ajtaján besurranok, ahol tökéletes
biztonságban lettem volna az ajtórács mögött, ahová ezek a szörnyek már
nem tudnak követni. Pontosan abban a pillanatban, amikor azon
gondolkodtam, hogy vajon megláttak-e, észrevettek és azonnal üldözőbe
vettek. A szívem kalapált, az ösztöneim diktáltak, éles jobbkanyart vettem,
és olyan gyorsan tepertem, amennyire csak bizonytalan lábaim engedték.
Abban a néhány pillanatban, tele adrenalinnal, úgy éreztem, hogy képes
vagyok bárhova eljutni, vagy bármit megtenni, legyen az a legmagasabb
fára való feljutás, vagy a legkisebb résen való átpréselődés.
De nem volt menekülőút, nem volt biztonságos menedék. A kutyák
gonosz ugatása egyre hangosabbá vált, ahogy beértek. Teljes pánikomban,
mit volt mit tennem, berontottam egy fűszerboltba, azt remélve, hogy ott
találok egy biztonságos helyet, ahova felmászhatok, és lerázhatom a
kutyákat.
A kis boltban körben fából készült pult volt, amin sárgaréz edényekben
kínálták a különböző fűszereket. Az ott dolgozó nők meglepetten kiáltottak
fel, ahogy átszaladtam a bokájuk között, majd még idegesebbek lettek,
ahogy zihálva megérkeztek az addigra jócskán feltüzelt kutyák.
Hallottam a fém csörömpölését a betonon, ahogy az edények leestek.
Fűszerfelhők szálltak a levegőben. Az üzlet hátsó részébe rohantam, hátha
találok egy polcot, ahova felugorhatok, de amit találtam, az csak egy zárt
ajtó volt. Azonban a két pult között volt egy kis rés, pont akkora, amin
átfértem. Mögötte, a fal helyén egy műanyag tábla volt, a mögött pedig egy
kihalt sikátor.
Ahogy bedugták a fejüket a két pult közötti résbe a kutyák, őrült ugatásba
kezdtek. Rémülten néztem körül és meg kellett állapítanom, hogy a sikátor
nem vezet sehova, egy választásom maradt: visszamenni innen a főútra. A
fűszerbolt belsejéből az eladónők mérges kiabálása hallatszott, ahogy a két
dögöt próbálták kiebrudalni.
Az általában gyönyörűen fénylő fehér bundám a fűszerektől a
legkülönbözőbb színekben pompázott, én pedig végigfutottam a sikátoron,
kibújtam a főútra és szaladtam, ahogy csak gyenge lábaim bírták. De sajnos
az út emelkedett, nem nagyon, de érezhetően. Bár lényem minden erejét
bevetettem, erőfeszítéseim hiábavalónak bizonyultak. Igyekeztem olyan
messze kerülni a kutyáktól, amennyire csak tudtam és kétségbeesetten