Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

(BlackTrush) #1

–  Jó éjt! – dünnyögte a férfi, majd hallatszott, ahogy
lekapcsolja a lámpáját.
Sully sokáig feküdt a sötétben, hanyatt, nyitott szemmel, a
fülkéje árnyékait vizslatva. Az ágya lábánál ott hevertek a
ruhái, amelyeket aznap viselt, és másnap is viselni fog. A falon
Lucy fotója. Felette az olvasólámpájának sötét gömbje. Egy idő
után elaludt, és azt álmodta, hogy a másik irányba utazik a
Voyager–3-mal, el az otthonától, nem pedig felé. Álmában
gondtalan volt, és nyugodt. A Voyager parabolaantennájába
fészkelte be magát, összegömbölyödött, mint egy álmos macska,
miközben kinézett a feketeségbe, és rájött, hogy messzebb
jutott, mint valaha gondolta volna. Ráébredt, hogy elért az
univerzum végére, és ennek örült.


MIND AZ ÖTEN ÖSSZEGYŰLTEK az asztalnál reggelizni, és átbeszélni
az útjuk következő szakaszát. Sully narancslevet kortyolgatott
szívószállal, és figyelmes arcot próbált vágni, miközben Tal a
tervezett röppályájukról beszélt. Amíg a Mars mellett haladnak
majd el, fel a keringési pályájára, majd lehajtva róla, mintha
egy főút lenne, aránylag közel lesznek a Marshoz. Tal
elmagyarázta a bolygó keringési pályájának a sajátosságait, és
azt, hogyan fogják a saját céljaikra felhasználni a gravitációs
mezejét, de Sully elvesztette a fonalat. A feje mellett lévő
szekrényt nézegette, amikor ráébredt, hogy kiitta a
narancslevét, és udvariatlan, szörcsögő hangokat ad a
szívószála. Tal elhallgatott, és őt nézte. Sully megdermedt, mire
a férfi folytatta.

Free download pdf