Jordan Ellenberg - Hogy ne tévedjünk - A mindennapi élet rejtett matematikája

probabilités (Filozófiai tanulmány a valószínűségről) című
munkájának utolsó oldalán ezt írta: „Láttuk ebben a
tanulmányban, hogy a valószínűség elmélete végül is pusztán
»kalkulusba« sűrített józan ész; egzakt utat mutat ahhoz, amit a
racionális elme ösztönszerűen, ha nem is mindenkor tudatos
módon megért. Nem hagy semmi kételyt a vélemények és
elhatározások közötti választásban; alkalmazásával ki-ki
mindenkor rátalálhat a leghasznosabb választásra.”
Megint csak azt látjuk, hogy a matematika a józan ész
kiterjesztése más eszközökkel.
De a várható hasznosság nem ér fel mindenhez. A
nyugtalanító bonyodalmak megint talányként merülnek fel. Most
éppen Daniel Ellsberg volt a talány szerzője – ő később arról lett
híres, hogy kicsempészte a Pentagon-iratokat a civil sajtónak. (A –
néha belterjes – matematikusi körökben nem lehetetlenség
olyasmit hallani Ellsbergről, hogy „Tudod, mielőtt belemerült
volna a politikába, csinált néhány tényleg fontos dolgot”.)
1961-ben, jó tíz évvel a nyilvánosságba való berobbanása előtt
Ellsberg ragyogó ifjú elemző volt a RAND Corporationnél; az
Egyesült Államok kormányának szolgált tanácsokkal
atomháborúval kapcsolatos stratégiai kérdésekben – hogyan
lehet elkerülni egy ilyen háborút, vagy hatásosan megvívni, ha
már elkerülhetetlen. Ezzel párhuzamosan PhD-re készült a
Harvardon. Mindkét területen mélyen végiggondolta azt a
folyamatot, amelyben az emberek valami ismeretlennel
szembekerülve elhatározásra jutnak. Akkoriban a várható
hasznosság elmélete volt a csúcs a döntések matematikai