profil és a kiadási arányok költséges és hosszadalmas numerikus
vizsgálatával »bizonyítani« olyasvalami, mint elefántok sorba és
oszlopokba rendezésével bizonyítani a szorzótáblát, majd ugyanezt
megismételni jó néhány más állatfajtával is. Egy ilyen bemutató,
jóllehet talán szórakoztató, és van is valamelyes pedagógiai értéke,
nem sokat lendít sem a zoológián, sem a matematikán.”
A középszer diadala a béltranzitidőbenKár lenne Secristet a kelleténél jobban hibáztatni. Galtonnak
magának is vagy húsz évbe telt, míg teljesen megértette az átlaghoz
való visszatérés jelentését, és sok későbbi kutató félreértette őt –
Secrist is. A biometrikus Walter F. R. Weldon – ő annak a
megállapításával szerzett nevet, hogy az emberi tulajdonságok
változékonyságáról levont Galton-féle következtetések érvényesek
a garnélarákokra is – egy 1905-ben tartott előadásában ezt mondta
Galton munkájáról:
A módszereit alkalmazni igyekvő biológusok közül nagyon kevesek vették a
fáradságot,{^15 } hogy megértsék azt a folyamatot, amely őt ezekhez a módszerekhez
elvezette; lépten-nyomon nevezik a regressziót az élőlények olyan sajátos
tulajdonságának, amelynek révén a változékonyság csökken a szülőtől a
gyermekig, s mondják, hogy a fajok e szerint viselkednek. Ez kézenfekvőnek
tűnhet azok szemében, akik egyszerűen úgy vélik, hogy a gyermekek egymástól
való eltérése átlagban kisebb, mint az apáik közötti eltérés, de az ezt vallók
felidézhetnék azt az éppennyire nyilvánvaló tényt, hogy az átlagban az apák is
visszatérnek a gyermekekhez – vagyis az abnormális gyermekeket nemző apák
egészében nem olyan abnormálisak, mint a gyermekeik –, s akkor ezt a fajta
regressziót vagy szintén létfontosságú tulajdonságnak kellene tekinteniük, s vele
azt, hogy így a gyermekek visszaszoríthatnák szüleik abnormitását, vagy fel
kellene ismerniük az általuk megtárgyalandó jelenség tényleges természetét.