dolog-e szellemileg visszamaradt rabokat kivégezni?” Ez nem az
etikáról, hanem a közvéleményről szóló kérdés – és mint már
láttuk, a közvéleményre vonatkozó kérdésekben (a
legegyszerűbbeket leszámítva) csak úgy hemzseg a paradoxon
és a zűrzavar.
Ez a kérdés pedig nem a legegyszerűbbek közül való.
A bíróság a 2002-es Atkins kontra Virginia ügyben került
szembe ezzel a kérdéssel. Daryl Renard Atkins és tettestársa,
William Jones felfegyverkezve kirabolt egy embert, azután el is
rabolták, majd megölték. Mindkettő azt vallotta, hogy a másik
lőtt, de az esküdtszék Jonesnak hitt; Atkinst bűnösnek találták
rablógyilkosságban, és halálra ítélték.
A bizonyítékokon és a bűn súlyosságán nem volt vita. A
bíróságnak nem arról kellett határoznia, hogy Aktins volt-e a
tettes, hanem arról, hogy Atkins maga kicsoda. Atkins védője
azzal érvelt a virginiai legfelsőbb bíróság előtt, hogy védence
szellemileg enyhén visszamaradott, 59-es mért
intelligenciahányadossal, és emiatt nem terheli akkora erkölcsi
felelősség, hogy halállal lehetne büntetni. Az állam legfelsőbb
bírósága elutasította ezt az érvet, éspedig az Egyesült Államok
Legfelsőbb Bíróságának a Penry kontra Lynaugh ügyben 1989-
ben hozott határozatára hivatkozva: mely szerint szellemileg
visszamaradt rabok kivégzése nem sérti az alkotmányt.
Ez a következtetés nagy port vert fel a virginiai jogászok
körében. Az itt szóban forgó alkotmányossági kérdés eléggé
bonyolult volt ahhoz, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb
Bírósága beleegyezzék az ügy és vele a Penry-ügy
blacktrush
(BlackTrush)
#1