demokráciáról többé-kevésbé ez ma a formalista felfogás a
szabad világban. A 2000-es amerikai elnökválasztáson
Floridában Palm Beach megye sok ezer választója azt hitte,
hogy Al Gore-ra szavazott, holott a zavarosan megtervezett
„pillangós szavazólap” miatt valójában a kőkonzervatív
Reformista Párt jelöltjére, Pat Buchananre szavazott. Ha Gore
kapja meg azokat a szavazatokat, akkor megnyerte volna az
államot, egyszersmind az elnökséget.
De Gore nem kapta meg azokat a szavazatokat, s
komolyabban soha nem is követelte őket magának. Választási
rendszerünk formalista; a szavazólapra tett jel számít, nem az,
hogy mit vonhatunk le belőle a szavazó elgondolásaira nézve.
Condorcet-t érdekelte volna a szavazó szándéka, bennünket
nem, hivatalosan legalábbis nem. Condorcet törődött volna
azokkal, akik Naderre szavaztak Floridában. Ha feltesszük – s
szinte biztosan feltehetjük –, hogy azokból az emberekből a
legtöbben inkább Gore-t szerették volna, mint Busht, akkor azt
látjuk, hogy Condorcet axiómája Gore-t nyilvánította volna
győztesnek; őt a többség szívesebben látta volna az elnöki
székben, mint Busht, és még nagyobb többség látta volna ott
szívesebben, mint Nadert. De ezek a preferenciák nem
érdekesek a mi választási rendszerünkben. Azt vesszük a
közakarat megnyilatkozásának, hogy melyik jel a leggyakoribb
a választófülkékben kitöltött választólapokon.
De még az a szám is vitatható: Hogyan vegyük számba a
nem teljesen átlyukasztott szavazólapokat? Mit kezdjünk a
tengerentúli katonai támaszpontokról feladott szavazatokkal,
blacktrush
(BlackTrush)
#1