John Roberts főbíró nem olyan buzgó híve a
formalizmusnak, mint Scalia, de általában rokonszenvez Scalia
felfogásmódjával. 2005-ben, szenátusi meghallgatásán így írta le
a maga feladatát a baseball fogalmaival:
A bírák a jog szolgálói, s nem fordítva. A bírák olyanok, mint a játékvezetők. A
játékvezetők nem alkotnak szabályokat, csak alkalmazzák a szabályokat. A
játékvezetőnek és a bírónak is lényeges a szerepe. Ők gondoskodnak arról,
hogy mindenki a szabályok szerint játsszék. De ez korlátozott szerep. Soha
senki nem ment el egy mérkőzésre, csak hogy a játékvezetőt nézze.Roberts akarva vagy akaratlanul Bill Klemet idézte ezzel, a
„Nagy Döntőbírót”, a baseball Nemzeti Ligájának majdnem
negyven éven át bíráskodó játékvezetőjét. Az ő szavai szerint
„azt a mérkőzést vezették a legjobban, amelynek a nézői nem
tudják felidézni, hogy ki volt a játékvezető”.{^5 }
Csakhogy a játékvezető szerepe nem olyan korlátozott, mint
Roberts és Klem hangoztatja, mert a baseball formalista sport.
Elég csak az 1996-os Amerikai Ligabajnokság-sorozat (American
League Championship Series) 1. mérkőzéséig visszamenni, hogy
ez nyilvánvalóvá váljon: azon a Baltimore Orioles játszott a
New York Yankeeszel Bronxban. A Baltimore vezetett a
nyolcadik játékrész végén, s akkor Derek Jeter, a Yankees
beállósa messze jobbra küldte a labdát a baltimore-i Armando
Benitez ellen. Jó ütés volt, de a jobb külsős Tony Tarascónak volt
rá esélye, hogy elkapja, és már készült is rá a falnál. Egy
tizenkét éves Yankee-szurkoló, a lelátó első sorában ülő Jeffrey