gyanított) szembeszökően túl nagy bért kért; Gryphius azonnal kifizette a
kikötött összeget. Jóformán sohasem járt el hazulról; a szobájában
vacsorázott és reggelizett; a söntésben alig ismerték az arcát. Aznap éjjel
lement telefonálni Finneganhez. Zárt kocsi állt meg a kocsma előtt. A
kocsis nem mozdult a bakról; néhány törzsvendég emlékezett, hogy
medveálarcot viselt. A kocsiból két bohóc szállt ki; alacsony termetűek
voltak, és senki figyelmét nem kerülhette el, hogy tökrészegek. Nagy
trombitanyávogással berontottak Finnegan irodájába; ölelgették Gryphiust,
aki szemlátomást rájuk ismert, de hidegen fogadta őket; néhány szót
váltottak jiddisül – ő halk torokhangon, amazok hamis, éles hangon –, és
felmentek a hátsó szobába. Negyedóra múlva nagyon jókedvűen jöttek le
mindhárman; Gryphius dülöngélt, éppolyan részegnek látszott, mint a
többiek. Magasan és szédelegve ment középen, az álarcos bohócok között.
(Egy nő a söntésből emlékezett a sárga, piros és zöld rombuszokra.) Kétszer
megbotlott; kétszer elkapták a bohócok. A három férfi beszállt a kocsiba, és
eltűntek a közeli belső kikötő négyszögű medencéje irányában. Az utolsó
bohóc, már a kocsihágcsón, trágár idomot és egy mondatot firkantott a
bejárati tető egyik oszlopára.
Treviranus elolvasta a mondatot. Sejthető volt; így hangzott:
Fény derült a Név utolsó betűjére.Azután átkutatta Gryphius-Ginzberg szobácskáját. A padlón friss vérfolt
volt; a szögletekben magyar gyártmányú cigaretták maradványai; egy
szekrényben latin nyelvű könyv – Leusden Philologus Hebraeo-Graecusa
(1739) – kézírásos jegyzetekkel. Treviranus undorral nézte, és Lönnrotért
küldött. Ez le sem vette a kalapját, belevetette magát az olvasásba,