Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

rendelik. Értelmesebbnek vélem Hindosztán bizonyos vallásainak
körforgását; abban a körforgásban, melynek se kezdete, se vége, minden
élet az előzőnek eredménye, és már a következőt hordja magában, de egyik
sem meghatározója az egésznek... Évszázadok sora oktatta őket, s a
halhatatlan emberek köztársasága elérte a tűrés tökélyét, és csaknem a
közöny tökélyét is. Tudtam, hogy a végtelen időben minden megtörténik
minden emberrel. Elmúlt vagy eljövendő erényei által minden ember
magában hord minden jóságot, de elmúlt vagy eljövendő aljassága által
minden árulást is. Ahogy a szerencsejátékban a páros és a páratlan számok
egyensúlyra törekszenek, ugyanúgy az éleselméjűség és az ostobaság is
semmissé teszi vagy kiegyenlíti egymást, s talán a kezdetleges Cid-ének a
szükséges ellenpont az Eklogák egyetlen jelzőjéhez vagy Hérakleitosz egy
bölcs mondásához. A futó gondolat is egy láthatatlan rajzolatot ír le, és
megkoronázhat vagy felavathat valamely rejtett formát. Tudok olyanokról,
akik a rosszat művelték, hogy az eljövendő századokban létrejöjjön a jó,
vagy talán mert az már megvalósult a rég elmúltakban... Ha így tekintjük,
valamennyi cselekedetünk helyénvaló, de közömbös is. Nincsenek morális
vagy intellektuális érdemek. Homérosz megalkotta az Odüsszeiát; végtelen
határidőt szabva, végtelen sok körülmény és változás között az a lehetetlen,
hogy valaha is létre ne jött volna – legalább egyszer – az Odüsszeia. Senki
sem valaki, egyetlen halhatatlan ember valamennyi ember. Mint Cornelius
Agrippa, isten vagyok, hős vagyok, filozófus vagyok, ördög vagyok, és
minden vagyok, ami körülményes kifejtése annak, hogy nem vagyok.
A pontos kiegyenlítődés rendszereként felfogott világ gondolata
sokoldalúan befolyásolta a Halhatatlanokat. Először is sebezhetetlenné
váltak a könyörülettel szemben. Említettem a régi kutakat, melyek
felszabdalták a túlparti mezőket; egy ember belezuhant a legmélyebbe; nem