Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

elhatározta, hogy gúnyolódni fog. Ágoston azt írta, hogy Jézus az az
egyenes út, amely kivezet bennünket abból a körkörös útvesztőből,
amelyben a istentelenek tévelyegnek; Aurelianus pallérozottan útszéli
módon Ixiónhoz, Prométheusz májához, Sziszüphoszhoz, ahhoz a thébai
királyhoz, aki két napkorongot látott, a dadogáshoz, papagájokhoz,
tükrökhöz, visszhanghoz, járgányhajtó öszvérekhez és kétszarvú
szillogizmusokhoz hasonlította a gyűrű eretnekeit. (A pogány mesék tovább
éltek, csak stílvirággá alacsonyodtak.) Mint minden könyvtártulajdonos,
Aurelianus is hibáztatta magát, hogy nem ismeri egész könyvtárát; ez a vita
lehetővé tette neki, hogy sok olyan könyvét is átnézze, amelyek már szinte
a szemére vetették hanyagságát. Így beillesztette írásába Origenész
munkájának, a De principiisnek egy részletét, amely kétségbe vonja, hogy
Iskarióti majd újra eladja az Urat, és hogy Pál majd újra végignézi István
vértanúságát Jeruzsálemben, és felhasznált egy másik részletet Cicero
Academica priorájából, amelyben Cicero azokon gúnyolódik, akik azt
képzelik, hogy amíg ő Lucullusszal beszélget, addig végtelen sok más
Lucullus és más Cicero ugyanazokat a dolgokat mondja egymásnak
végtelen sok és ugyanolyan más világban. Meg aztán Plutarkhosz
szövegével érvelt a monotónusok ellen, és nyíltan kimondta, hogy botrány,
ha egy bálványimádónak többet jelent a lumen naturae, mint őnekik az
Isten igéje. Kilenc napig foglalatoskodott ezzel a munkával; a tizediken
megkapta Pannóniai János cáfolatának egy példányát.
Nevetségesen rövid volt; Aurelianus először megvetéssel tekintett rá,
azután pedig félelemmel. Az első rész a Zsidókhoz írt levél kilencedik
fejezetének utolsó verseihez fűzött megjegyzést, azokhoz, amelyek szerint a
világ kezdete óta nem sokszor, hanem az idők folyamán csak akkor egyszer
áldozták fel Jézust. A második a pogányok közt szokásos hiábavaló