A harcos és a rabnő története
Ulrike von Kühlmann-nakCroce, a La poesia (Bari, 1942) című könyvének 278. oldalán, Paulus
diakónus történetíró egy latin szövegét lerövidítve, elmeséli Droctulft
sorsát, és idézi sírfeliratát; ezek különösképpen megindítottak, később
rájöttem, miért. Droctulft lombard harcos volt, aki Ravenna ostrománál
elhagyta övéit, és meghalt a város védelmében, melyet korábban támadott.
A ravennaiak egy templomban állítottak síremléket neki, és megírták a
sírversét, amelyben a hálájukról írtak (contempsit caros, dum nos amat ille,
parentes), meg arról a különös ellentétről, mely e barbár szörnyű külseje,
egyszerűsége és jósága között feszült:
Terribilis visu facies, sed mente benignus,
Longaque robusto pectore barba fuit.Ez Droctulft sorsának története, a barbáré, aki Róma védelmében halt meg,
vagy a történetének töredéke, melyet Paulus diakónus írt le. Azt sem tudom,
mely időben történt: a hatodik század közepén, mikor a longobárdok
végigpusztították Itália síkságait; netán a nyolcadikban, Ravenna feladása
előtt? Képzeljük el (hisz ez nem történeti szakmunka) az első változatot.
Képzeljük el, sub specie aeternitatis Droctulftot, nem mint egyént, aki
kétségtelenül egyedülvaló és kiismerhetetlen volt (minden egyén ilyen),
[ 25 ]