Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

újságcikkeket megküldő névtelen levelek, eszébe jutott (ezt sose felejti el),
hogy apja az utolsó éjszakán megesküdött, hogy Loewenthal volt a
gazember. Loewenthal, Aarón Loewenthal, korábban a gyár cégvezetője,
ma egyik tulajdonosa. Emma 1916 óta őrizte a titkot. Nem árulta el
senkinek, még legjobb barátnőjének, Elsa Ursteinnak sem. Talán a durva
hihetetlenségtől óvakodott; talán azt hitte, valamiféle kötelék a titok közte
és a távol levő közt. Loewenthal nem tudta, hogy Emma tudja; ebből a
lényegtelen tényből Emma Zunz valamiféle hatalomérzést merített.
Ezen az éjszakán le sem hunyta a szemét, s amikor az első
fénysugarakban kirajzolódott az ablak négyszöge, már kész volt a terve.
Igyekezett, hogy ez a nap, amely végtelennek tűnt, olyan legyen, mint a
többi. A gyárban sztrájkról szóló híresztelések terjedtek; Emma – mint
mindig – most is állást foglalt mindenféle erőszakkal szemben. A munka
végeztével, hat órakor Elsával egy női klubba ment, amelynek tornaterme
és uszodája is volt. Beiratkoztak; mindkét nevét meg kellett ismételnie és
betűznie; nevetnie kellett az orvosi vizsgálatot kísérő vaskos tréfákon.
Elsával és a fiatalabb Kronfuss lánnyal megbeszélték, melyik moziba
mennek vasárnap délután. Aztán a fiúk kerültek szóba, és senki se várta,
hogy Emma is megszólaljon. Áprilisban töltötte be a tizenkilencedik évét,
de a férfiak egyelőre majdnem beteges viszolygást keltettek benne...
Hazaérvén tapiókalevest és valami zöldséget készített, korán vacsorázott,
lefeküdt, és alvásra kényszerítette magát. Így – munkával, megszokottan –
telt el tizenötödike, péntek, az esemény előtti nap.
Szombaton a türelmetlenség ébresztette. A türelmetlenség, nem a
nyugtalanság, s az egyetlen megkönnyebbülés, hogy végre ez a nap is
elérkezett. Már nem kellett terveket szövögetnie, néhány órán belül teljes
egyszerűségükben állnak majd előtte a dolgok. Olvasta a La Prensában,