- Talán legrégibb emlékem – mesélte Dunraven – a bokharai
Abenhakán, ott a pentreathi kikötőben. Egy fekete ember követte egy
oroszlánnal; kétségtelen, ez volt az első néger és az első oroszlán, akit a
szemem látott, a Szentírás metszetein kívül. Akkor még kisgyerek voltam,
de az éjszínű ember és a napszínű vadállat kevésbé hatott rám, mint
Abenhakán. Igen magasnak tetszett; citromsárga bőrű férfi volt, fekete
szeme félig lehunyva, orra kihívó, ajka húsos, szakálla sáfrányszínű,
mellkasa széles, lépte biztos és csendes volt. Odahaza azt mondtam: „Egy
király érkezett a hajón.” Később, mikor munkához láttak a kőművesek,
kibővítettem a titulusát: Bábel Királyának neveztem.
Örömmel fogadták a hírt, hogy az idegen Pentreathben marad; házának
méreteit és formáját azonban megdöbbenéssel és felháborodással nézték.
Tűrhetetlennek érezték, hogy egy ház egyetlen szobából álljon, és
sokmérföldnyi folyosóból. „Móroknál szokásos lehet az ilyen ház, de
keresztények között nem” – mondogatták az emberek. Tiszteletesünk,
Allaby úr, különös olvasmányok tudója, kiásta egy király históriáját, akit az
isten azért büntetett, mert egy labirintust épített; ezt a dolgot a szószékről is
kiprédikálta. Hétfőn Abenhakán felkereste a paplakot; a kurta látogatás
körülményeit akkor nem hozták nyilvánosságra, de azontúl egyetlen
prédikáció sem utalt a gőgre, s a mór dolgoztathatta a kőműveseket. Évek
múlva, amikor Abenhakán meghalt, Allaby közölte az elöljárókkal a
párbeszéd lényegét.
Abenhakán elébe állt, s ilyen vagy ehhez hasonló szókat mondott: „Már
senki sem bírálhatja tetteimet. A bűnök, melyek bemocskolnak, olyanok,
hogy ha századokon át ismételgetném az Isten Végső Nevét, az sem lenne
elegendő egyetlenegy gyötrelmem csillapítására sem; a bűnök, melyek
bemocskolnak, olyanok, hogy ha a két kezemmel ölném meg Őt, az sem
blacktrush
(BlackTrush)
#1