- Azt tanácsolom – mondta Ferrari –, hogy ne tegye be ide többé a
lábát. Vannak goromba emberek, akik nem röstellnének pimaszkodni
magával.
A San Cristóbal-i eltűnt, bajszostul, mindenestül. Meglehet, hogy volt
olyan kemény legény, mint Ferrari, de tudta, hogy az nincs egyedül.
Ettől a délutántól kezdve Francisco Ferrari lett az én tizenöt éves
kamaszszívem áhított hőse. Barna volt, magas, szép szál ember, igazi férfi a
kor ízlése szerint. Mindig fekete ruhában járt. Egy másik eset közel hozott
egymáshoz bennünket. Az anyámmal meg a nagynénémmel mentem,
amikor egy csapat sihederrel találkoztunk, s az egyik így szólt hangosan a
többihez: - Hagyjátok, hadd menjenek a vén tyúkok.
Nem tudtam, mitévő legyek. Ekkor lépett közbe Ferrari, aki épp indult
el hazulról. A kötekedő elé állt, és azt mondta neki: - Ha kötözködni van kedved, mért nem velem kezded inkább?
Nyugodtan végigmustrálta őket, egyiket a másik után, de senki sem
szólt egy szót sem. Jól ismerték.
Aztán vállat vont, köszönt nekünk, és elindult a dolgára. Még mielőtt
elment volna, így szólt hozzám: - Ha nem lesz más dolgod, nézz be az ivóba.
Megsemmisülve álltam ott. Sarah néném kijelentette: - Talpig úriember, megköveteli a tiszteletet a hölgyeknek.
Anyám, aki enyhíteni akart kínomon, így válaszolt: - Én inkább azt mondanám, hogy ez a kakas nem tűr meg maga mellett
senkit a szemétdombon.
Nem tudom, hogy magyarázzam el magának. Vittem valamire, ma már
könyvesboltom van, amit szeretek, ahol olvasgatok, élvezem a baráti
blacktrush
(BlackTrush)
#1