Márk evangéliuma
A Los Alamos birtokon történt, délen, a juníni járásban, 1928 márciusának
utolsó napjaiban. A főszereplő egy orvostanhallgató, Baltasar Espinosa.
Egyelőre elég, ha annyit mondunk róla, hogy olyan volt, mint akármelyik
Buenos Aires-i fiatalember: semmivel se tűnt ki a többiek közül, legfeljebb
szónoki képességével – több díjat nyert a Ramos Mejía-i angol iskolában –
és szinte határtalan jóságával. Nem szívesen vitatkozott; jobban szerette, ha
a másiknak van igaza, nem pedig neki. Bár vonzotta a játék izgalma, mégis
rossz játékos volt, mert nem szeretett nyerni. Éles eszű volt, csak lusta;
harminchárom éves korában még hiányzott egy vizsgája, éppen abból a
tárgyból, amely a legjobban érdekelte. Apja, aki szabadgondolkodó volt,
mint akkoriban minden úriember, Herbert Spencer tanaival itatta át, anyja
viszont egy montevideói utazás előtt megígértette vele, hogy minden este
elmondja a Miatyánkot, és keresztet vet. Ezt az ígéretét később sem szegte
meg, ahogy múltak az évek. Nem volt híján a bátorságnak; egy reggel
inkább szenvtelenül, mint dühösen ökölpárbajba keveredett néhány társával,
akik arra akarták kényszeríteni, hogy részt vegyen egy diáksztrájkban.
Minthogy nem szeretett ellenkezni, sok vitatható nézet és szokás ragadt rá:
nem sokat törődött a hazájával – de azért ne higgyék a külföldiek, hogy
tollakat hordunk; tisztelte Franciaországot, de lenézte a franciákat; nem
tartotta sokra az amerikaiakat, de azért Buenos Airesben csak legyenek
felhőkarcolók; hitt benne, hogy a síkságon élő gaucsók jobb lovasok, mint a
dombvidékiek vagy a hegylakók. Amikor unokaöccse, Daniel meghívta