két helyen, két időben.
Mindjárt belement, és, bár rá sem nézett az órájára, megjegyezte, hogy
későre jár. Mindketten hazudtunk, és mindketten tudtuk is egymásról.
- Hamarosan értem jönnek – mondtam.
- Magáért jönnek? – kérdezte.
- Bizony. Mire ilyen idős leszel, majdnem teljesen megvakulsz. Már
csak sárgát, fényt és homályt látsz. De ne törődj vele. Nem olyan borzasztó
az, ha fokozatosan veszti el a szeme világát az ember. Olyan, mint egy
lassú, nyári alkony.
Elbúcsúztunk, de nem fogtunk kezet. Másnap nem mentem el. Biztos ő
se.
Senkinek sem mondtam el ezt a találkozást, pedig sokat töprengtem
rajta. Azt hiszem, rájöttem a dolog nyitjára. Csakugyan találkoztunk, de a
másik csak álmában beszélt velem, így történhetett, hogy megfeledkezett
rólam; én ébren társalogtam vele, és még most is gyötör a beszélgetésünk
emléke.
A másik csak álmodott engem, de nem egészen. Most már tudom, hogy
azt a dátumot álmodta, a dollár nem létező kibocsátási dátumát.
Benyhe János fordítása