Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

(BlackTrush) #1

Visszatértem az urnok földjére, de sok fáradságomba telt, míg rátaláltam
a dalnok házára.
Beléptem, s a nevemet mondtam. Már éjszaka volt. Thorkelsson a
padlón feküdt, onnan kért, gyújtsak meg egy gyertyát a bronz
gyertyatartóban. Annyit öregedett az arca, hogy önkéntelenül arra
gondoltam, magam is megvénültem. A szokásokhoz híven királya felől
érdeklődtem. Így felelt:



  • Már nem Gunnlaug a neve. Most másképpen hívják. De meséld el
    apróra, hogy merre jártál.
    Meg is tettem, az események lehető leghívebb sorrendjében, kimerítő
    részletességgel, amit azonban most mellőzök. Mielőtt bevégeztem volna,
    megkérdezte:

  • Sokszor énekeltél azokon a földeken jártadban?
    Kissé megütköztem a kérdésén.

  • Kezdetben – válaszoltam – énekeltem, hogy fel ne kopjon az állam.
    Később, valami félelem miatt, melyet máig sem értek, felhagytam az
    énekléssel és a hárfapengetéssel.

  • Úgy – bólintott. – Folytathatod a történetet.
    Betartottam az időrendet. Hosszú csend követte szavaimat.

  • Mit adott neked az első asszony, akit bírtál? – kérdezte végül.

  • Mindent – feleltem.

  • Nekem is mindent megadott az élet. Mindenkinek mindent megad,
    csak a legtöbben nincsenek tudatában. A hangom már fáradt, az ujjam
    gyenge, de hallgass ide.
    Az Undr szót mondta, mely csodát jelent.
    Mélységesen felkavart a haldokló éneke, és mégis, ebben a dalban s a
    kíséretében valamiképp a saját dolgaimra ismertem, a rabnőre, aki

Free download pdf