Vigyázva átnyújtotta Morus Utópiájának egy példányát, Bázelben
nyomtatták 1518-ban; néhány oldal és ábra hiányzott belőle.
Némi büszkeséggel válaszoltam:
- Nyomtatott könyv. Nekem is van ilyen vagy kétezer, persze egyik sem
ilyen régi, ilyen értékes.
Hangosan elolvastam a címét.
A férfi elnevette magát. - Kétezer könyvet el sem lehet olvasni. Én négy évszázad alatt csak fél
tucatot olvastam. Egyébként sem az a fontos, hogy olvasson az ember,
hanem az, hogy újraolvasson. Könyvnyomtatás ma már nincsen: az
emberiség egyik legnagyobb rákfenéje volt, mert a végtelenségig növelte a
fölösleges irományok számát. - A múltban, az én furcsa időmben – válaszoltam – az a babona járta,
hogy minden délelőtt és minden délután történnek dolgok, amelyeket
gyalázat volna figyelmen kívül hagyni. Az egész földet kísértettömörülések
népesítették be: olyanok, mint Kanada, Brazília, Svájci Kongó és a Közös
Piac. Szinte senki sem ismerte ezeknek a platóni entitásoknak az eredetét,
azt viszont mindenki pontosan tudta, hogy mi történt a legutóbbi
pedagóguskongresszuson, miért szakadtak meg bizonyos diplomáciai
kapcsolatok, mit üzentek egymásnak az államelnökök, és hogy miképp szólt
pontosan az üzenet, melyet egy titkár titkára írt meg a műfajtól megkívánt
körültekintéssel és pontatlansággal.
Az emberek mindezt a feledésnek olvasták, mivel az újabb
haszontalanságok néhány óra alatt kitörülték tudatukból az elolvasottakat. A
legközismertebb foglalkozás kétségtelenül a politikusoké volt. A követek, a
miniszterek mintha mindannyian nyomorékok lettek volna: hatalmas, zajos
járműveken szállították őket egyik helyről a másikra, fegyveresek és