56
A zászló
Egy bizonyos Pukót, a Győzelem fasor egyik házának házmesterét,
szabotázzsal vádoltak. A házmester köteles kitűzni a nemzeti zászlót
az állami ünnepeken. Na és az történt, hogy Puko nem tűzte ki azt a
bizonyos zászlót, amikor ki kellett volna tűznie.
A bíróság előtt azzal védekezett, hogy a maga részéről mindent
megtett azért, hogy a zászló kitűzésre kerüljön, de — mint mondta –
„a zászló az istennek sem akart kitűződni”.
A felelősségnek ez az abszurd módon való elhárítása csak rontott a
helyzetén. Ámde védője a Pukóval folytatott hosszú és türelmes
beszélgetések, majd pedig a helyszíni szemle alapján megállapította,
hogy a vádlott valóban ki akarta tűzni a zászlót. De nem tudta, mert
keresztben fogta a zászlórudat, következésképp az elakadt a
kijáratban, az ajtófélfán, és — a vádlott jó szándéka és minden
erőfeszítése ellenére — nem lehetett kitűzni a zászlót az épület
homlokzatára.
Arra a kérdésre, hogy a vádlott miért nem előretartva, vagyis a
haladási iránnyal párhuzamosan, hanem keresztben vitte a zászlót,
nem kaptunk választ. A védő azzal magyarázta a helyzetet, hogy a
vádlottnak — tekintve, hogy értelmi képességeit illetően születésétől
fogva kissé elmaradott – nem állt rendelkezésére a probléma
megoldásához szükséges intelligencia. Ezen az alapon kérte védence
felmentését.
Indoklásával magára haragította a közvéleményt. Ugyanis érvelése,
amely azon a feltételezésen alapult, hogy emberek különböző
mértékű intelligenciával rendelkeznek, egyértelműen reakciós volt.
Ám ez korántsem jelentette azt, hogy a közvélemény az ügyész
oldalán állt volna. A vád állami vád volt, az állam pedig nem
örvendett nagy népszerűségnek. A közvélemény a vádlottat
ajándékozta meg rokonszenvével, s Puko hamarosan a liberális és
anarchista körök hőse lett. A falakon efféle szövegek jelentek meg:
„Mentsék fel Pukót!” és „Puko legyen a köztársasági elnökünk!”.
Tüntetésekre került sor, a tüntetők összecsaptak a rendőrséggel.
A kormány rendkívüli ülésen vitatta meg a lehetséges
megoldásokat.