59
Az őrült
Már csak a Doktorra vártunk, de a Doktor késett. Nagyon dühösek
voltunk rá.
Végre megjött.
- Bocsássanak meg, uraim... — mondta, miközben felakasztotta
kabátját az előszobában –, de behoztak egy pácienst, és tovább kellett
maradnom a klinikán. Különös eset. - Miért különös?
Még mindig dühösek voltunk rá. Elkésett, és most magyarázkodik. - Shakespeare-t idézte az illető: „Az élet egy félkegyelmű meséje,
zengő tombolás, semmi értelme nincs”,
1
és azt állította, hogy
Shakespeare személyesen őrá gondolt ezzel. „Ajánlom, hogy gondjuk
legyen rám – figyelmeztetett –, mert ha velem valami történik, akkor
vége a világnak.”
- Igazi őrült – ismerte el Mayer.
- Szerintem meg szimuláns. Egy igazi őrült sosem tartja magát
őrültnek. - De hát a gigantománia az igazi paranoia!
- Éppen ezért különös az eset: őrült vagy nem az? Igazi
pszichiátriai feladat. No de kezdjük, épp elég időt veszítettünk
miatta.
Osztottam. - Mit akart azzal tulajdonképpen mondani? – kérdezte Mayer kis
idő múlva, amikor már belefogtunk a játékba. - Mivel?
- A világvégével.
- Hogy a világ csak általa létezik. Vagyis ha meghal, és már nem
álmodik tovább, a világnak is vége. - Velünk együtt?
- Hát persze, hiszen mi is a világ része vagyunk.
Egy ideig csöndben játszottunk. - És most hogy érzi magát a páciens? – szólalt meg Nowasądecki.
- Rendesen, ahogy a bolondokházában szokás.
- Nem erre gondoltam, hanem arra, nem fázik-e vagy nincs-e
nagyon melege. Nem izzad? Nem hűl meg?