73
Az emlékmű
A pszichoanalitikusok világkongresszusa úgy határozott, hogy
emlékművet emeltet Sigmund Freud, a pszichoanalízis megteremtője
tiszteletére. Az eredeti terv szerint a mű életnagyságban ábrázolta
volna Freudot, gránitból vagy bronzból, két allegorikus nőalakkal. Az
egyik, a Tudatalatti jelképe a bal, a másik, vagyis a Tudat a jobb
térdén ült volna.
De nem tudták eldönteni, mit csináljon Freud a kezével. Nem a
jobbal, hisz magától értetődő volt, hogy jobb kezét a Tudat fején kell
tartania. De hova tegye a bal kezét, a Tudatalatti felől — erről
megoszlottak a vélemények.
Ekkor közbejött valami, és ez fontosabb volt, mint az eddigi
nézeteltérések. Az történt, hogy észrevették: a tervezett emlékműből
hiányzik a Felettes Én. Mivel Freudnak nem lehetett harmadik lába,
a Felettes Én alakját a háta mögé állították.
De a Felettes Én kitüntetett helyzete — bár tudományosan
megalapozott, hisz a Felettes Énnek uralkodnia kell a Tudaton és a
Tudatalattin – ráébresztette a tervezet bírálóit arra, hogy az alkotók
bűnös módon nem tesznek különbséget a Tudat és a Tudatalatti
között. Hisz mindkettő ugyanazon a szinten ült, ugyanolyan térden
lovagolt, mint a másik.
Levették hát Freud térdéről a Tudatalattit, és a lába elé helyezték.
Most már minden rendben volt. Legalul a Tudatalatti, érdeme
szerint, fölötte a Tudat, és mindkettő fölött a Felettes En. Egyúttal
attól a problémától is megszabadultak, mit kezdjen Freud a bal
kezével, a Tudatalatti felől.
Amikor elérkezett az emlékmű ünnepélyes leleplezése, kiderült,
hogy Freud a fejét vakarja. Kitört a botrány, mert a gesztus
kételkedést, sőt némi tanácstalanságot fejez ki.
Rögtön visszacsomagolták az emlékművet, később meg kicserélték
egy absztrakt kompozícióra, ami kockát ábrázolt, a tetején egy
golyóval. Mindenki azt látott ebben a szoborban, amit csak akart, és
most már akadálytalanul fejlődhetett tovább a pszichiátria.
Pálfalvi Lajos fordítása