22
A reprezentáció
Hívatott az Elnök, és ezt kérdezte:
— Tud maga zacskót pukkantani?
–Nem tudom, még nem próbáltam.
— Nem kell hozzá nagy ész, egy gyerek is meg tudja csinálni. Fog egy
papírzacskót, felfújja, aztán a két tenyerével összecsapja, és puff!
- Puff?
- Más szóval, egy nagy durranás. Arról van szó, hogy fölöttébb
kulturált vendégeim lesznek, és kulturáltan kell megvendégelnem
őket. Pezsgőt szeretnék felszolgálni, na de honnét vegyek pezsgőt? Ez
okból a következő megoldást eszeltem ki: veszek néhány üveg
almabort, maga pedig a függöny mögé bújik, s onnan figyel. Amint
látja, hogy húzom a dugót, kipukkaszt egy zacskót. A vendégek azt
hiszik, hogy a pezsgősüveg pukkant. Érti? Ezt nevezik
reprezentációnak.
Vettünk egy tucat literes almabort és tizenkét kiló sót, mert zacskót
szólóban nem árulnak. Egy üveg, egy pukkanás.
Amikor megérkeztek a vendégek, én már a függöny mögött álltam.
Kilesek a résen, valóban nagyon kulturált emberek. Az Elnök
üdvözölte őket, majd a kezét dörzsölve megkérdezte:
— Uraim, nem innának egy kis pezsgőt?
— De még mennyire! — válaszolták a vendégek.
Az Elnök kivette a kredencből az első üveget. A címkét,
természetesen, már előzőleg leáztatta róla.
Felfújtam a zacskót, és vártam. Az Elnök fogta a dugóhúzót, és a
tenyerembe köptem, s már pukkantani akartam, de valami
visszatartott. Látom, hogy az Elnökünk elakadt.
— Valószínűleg francia dugó van benne — mondta az Elnök —,
morzsolódik. Hozok egy másik üveget.
De a másodikkal ugyanúgy járt, s úgy a harmadikkal és a
negyedikkel is. Az Elnök homlokáról patakokban csorgott a verejték.
— Pardon — mondja —, a gáz aligha hibázik belőle, csak nehéz
hozzáférni.
— Esetleg nem ihatnánk csak úgy, lengyelesen? — szólalt meg
bátortalanul az egyik vendég. — Franciaország, hogy úgy mondjam,