28
Faragatlan tuskó
Odajön hozzám a hivatalsegéd, és azt mondja:
- Egy különös ügyfél ül a váróban. Nem követeli, hogy eresszék be
az Elnökhöz, és nem is panaszkodik, hogy lassú az ügyintézés. Mit
csináljak vele? - Már régóta vár?
- Lassan két órája, és semmi.
— Tartsátok itt még egy órát, hátha ideges lesz.
Egy óra múlva megint jön a hivatalsegéd, reszket a keze. - Ilyen még nem volt! – mondja. – Nyugodtan ül, már vagy
háromszor elolvasta az újságot, és olyan jól viselkedik, hogy valami
förtelem!
Most már magam mentem a váróba. Valóban ott ül egy pofa, kifelé
néz az ablakon, és mosolyog. Ártatlan képpel megszólítom: - Jó régen vár, mi?
- Szót sem érdemel – feleli ocsmány módon. Dühbe gurultam.
— Az Elnökhöz, mi? Fontos ügyben, mi?
— Csekélység — mondja.
Hülyén éreztem magam. Futottam az Elnökhöz, és jelentettem. Az
Elnök utasítást adott, hogy engedjék be hozzá azt az alakot.
Kicsit ellenkezett, de a hivatalsegéddel együtt kézen fogtuk és a
dolgozószobába vezettük. Az Elnök szigorú arccal fogadta.
— Nem látja, mennyi dolgom van?
— Akkor még várok egy kicsit – válaszolta gorombán, és megindult
kifelé.
— Megállni! – kiáltotta az Elnök. – Adjon be kérvényt!
— Próbáljam meg később? – kérdezte pimaszul. - Szó se lehet róla! – ordított az Elnök, és elvörösödött. – Vagy
rögtön kérvényt ad be, vagy egyből elintézem magának, mindenféle
kérvény nélkül!
Ekkor az alak tekintete az ablakra esett, és kijelentette: - Azt hiszem, majd inkább máskor, éppen most állt el az eső. Csak
meg akartam várni, amíg kiderül. Viszontlátásra, uraim!
És kisétált a disznó.
Körner Gábor fordítása