fegyvert legkésőbb ki fogott, s halogatta a harcot,
színlelt őrültséggel, amíg egy jobbeszü nála,
- csak maga ellensége! - le nem leplezte a gyávát:
Naupliades, és nem hurcolta erővel a harcba?
Mert egyet sem akart, megkapja a legkitünőbbet:
s én az örökségem s tisztségem is érte veszítsem,
és csak azért, amiért elsők közt szálltam a vészbe?
Bár lett volna bolond, vagy hitték volna valóban:
akkor ugyan sohasem jön a phryg várhoz seregünkben,
hogy vétekbe vigyen! S téged, Poeas fia, akkor
nem tett volna ki vak vétkünk Lemnos szigetére!
Erdei barlangban hol, hallom, jajpanaszoddal
sziklákat lágyítsz, s kéred Laertiadesra
érdeme díjául, mit megkap, hogyha van isten.
Most pedig ő, ki velünk esküdt föl e várviadalra,
társ-vezetőnk, ó, jaj, ki utódként Hercules íját
hordja, betegségtől, éhségtől összetöretve,
étket s mezt madaraktól nyer, szárnyasra lövöldöz
vesszeivel, mik a trójai vár vesztére jelöltek.
S ő legalább él, hisz soha nem kísérte Ulixest;
hátrahagyatni be vágynék így a szegény Palamedes:
élne hiszen, vagy nem lett volna halála gyalázat;
kit - nagyon emlékezve, hogy ő leplezte le egykor -
megvádolt, hogy elárult; és aranyat mutatott fel,
mit maga ásott el, hogy a bűnt hazugul bizonyítsa.
Hát vagy számkivetés, mivel árt minekünk, s mikor az nem:
gyilkosság! Így küzd, evvel riadalmas Ulixes.
Ékesszólásban hű Nestort verje le ámbár,
nem hiszem el neki, hogy Nestort elhagyni a harcban
nem vétek; pedig ő esdett, úgy hívta Ulixest,
mert lova megsebesült, maga kortól elnehezült volt,
ez pedig őt odadobta; nem én költöttem e vétkét,
tudja a Tydides, aki szólította nevén is
többször a megszaladót, korholta a gyáva barátot.
Látnak az égilakók mindünket tiszta szemekkel!
Majd, ki nem adta, segítséget kér; s mint ahogy ő mást,
úgy el kellene hagyni: hisz épp ő adta e törvényt.
Bajtársakra kiált: ott termek, látom a rémült
sápadozót, remegőt, a haláltól annyira félőt;
pajzsom ráboritom, fektében véle megóvom,
s megmentem tehetetlen lelkét (nem nagy az érdem).
Hogyha kitartasz e mérkőzésben, jőjj oda vissza:
ellenség elibé, sebesülten, örök remegésben:
bújj el a pajzsom alá, azután küzdj ellenem onnan!
S hogy kisegítettem, ki sebétől állani sem tud,
úgy fut el onnan, hogy sebe sem gátolja futását.
Hector megjelenik, s vele, küzdeni, égilakók is;
s merre csak elszáguld, nemcsak te ijedsz meg, Ulixes,
még aki bátor, az is: rohamában olyan riadalmas.
Őt, aki ujjongott sikerében az öldökölésnek,