VilagHelyzete 2021. Októberi szám - Benne az összes szeptemberi cikk és poszt valamint fordítás - 402 oldalon

(VilagHelyzete) #1

A hónap elején az orosz vezető azt mondta a BRICS-vezetőknek, hogy a NATO
rendetlenséget és káoszt okozott Afganisztánban, miközben megjegyezte, hogy az egész
világnak kell ezt a rendetlenséget most eltakarítania.


"Sokszor elmondtam már, hogy a jelenlegi afganisztáni válság egyenes
következménye az idegen értékek kívülről való ráerőltetésére irányuló felelőtlen
kísérleteknek és az úgynevezett demokratikus struktúrák politikai mérnöki munkával
történő kiépítési vágyának, amely nem veszi figyelembe sem más nemzetek
történelmi, sem egyéb nemzeti sajátosságait" - mondta Putyin, azzal vádolva az Egyesült
Államokat és szövetségeseit, hogy "figyelmen kívül hagyják azokat a hagyományokat,
amelyek szerint más országok élnek".


"Ezeknek a kísérleteknek a szerzői aztán sietve visszavonulnak, és magukra hagyják az
alattvalóikat is. A következményekkel az egész nemzetközi közösségnek kell szembenéznie"



  • összegezte.


Az afganisztáni helyzet 2021 májusában eszkalálódott, miután megkezdődött a 2001 óta az
országban tartózkodó amerikai csapatok kivonása.


Augusztus 15-én, kevesebb mint egy hónappal az amerikai távozási határidő lejárta előtt az
Oroszországban terrorszervezetnek minősített tálib mozgalom bejelentette, hogy átvette az
irányítást Afganisztán felett. Mindezt egy kaotikus, szervezetlen és rendkívül ellentmondásos
kivonulás közepette. (Ford: SBG Buddha - VilagHelyzete)


https://www.rt.com/russia/535120-putin-eurasian-forum-us-escape



  1. SZEPTEMBER 18.


MEGMUTATOM, MILYEN EGY ELVAKULTAN TÁJÉKOZÓDÁSMENTES
FŐÁRAMÚ BIRKA-MENTALITÁS, AVAGY VAKCINA-FETISISZTÁK
SZENVEDÉSE ÉS RÁCSODÁLKOZÁSA SAJÁT OSTOBASÁGUKRA!


„Tele voltam antitesttel, erre megkaptam a Pfizert: napokra szétcsapott a vakcina”


Az ok okozati összefüggés, amit átélt egyértelmű és előre garantált mellékhatás, ha
valaki nem óvatos és agy nélkül, de mégis fejjel rohan a falnak...
És mennyi hasonló társa lehet, el sem tudom képzelni. És még örüljön, hogy a
meglévő antitestekre való ráoltás miatt mindössze ennyivel megúszta. Nem mindenki
ilyen szerencsés, hiszen nem véletlen talán az sem, hogy a magyar Pfizer-melléhatás
csoportnak lassan 100 ezer tagja van és az esetek önmagukért beszélnek....


Pedig sokan csak kérdéseket tesznek fel, kétségbeesetten várnak segítséget már
utólag szenvedéseikre. (SBG Buddha - VilagHelyzete saját megj.)


ÍME A CIKK:


"Tele voltam antitesttel, erre megkaptam a Pfizert: napokra szétcsapott a vakcina


Nem teljesen értem az orvosi összefüggést, de azért megosztom a tapasztalatokat.

Free download pdf