VilagHelyzete 2021. Októberi szám - Benne az összes szeptemberi cikk és poszt valamint fordítás - 402 oldalon

(VilagHelyzete) #1

Egy harsány "ki vagy rúgva" hangzott volna el, és ezzel vége is lett volna. Az idahói találkozó
azonban nem egyedi eset volt, amikor Biden elhallgattatására került sor.


A héten Boris Johnson brit miniszterelnököt látta vendégül a Fehér Házban, ahol az amerikai
elnök segítői ismét megkötözték és betömték a száját a kedves vezetőnek - természetesen
képletesen szólva.


Rögtön azután, hogy Johnson udvariasan válaszolt a brit újságírók három kérdésére,
Biden munkatársai átkiabáltak az összegyűlt újságírókon, mintha tűzjelző szólalt volna
meg és kiparancsolták őket a teremből, miközben Biden értetlenül nézte, és valami
hallhatatlan dolgot motyogott. Amikor a riporterek távoztak, az egyikük azt kérdezte: "Mit
mondott [Biden elnök]?", mire egy másik így válaszolt: "Fogalmam sincs. Remélem, hogy a
mikrofonba került". :D


Válaszul a legutóbbi brusztolásra, amely egyre veszélyesen feltűnőbbé válik, a Fehér Ház
sajtóosztálya hivatalos panaszt nyújtott be Biden ellen, amiért "nem hajlandó válaszolni az
amerikai média kérdéseire a rezsimje alatt kirobbant többszörös válságról"


Ez egy meglehetősen figyelemre méltó fordulat az eseményekben, mivel a megrögzött
liberális média, amely sűrűn támogatta Bident - még a tékozló bűnöző fia, Hunter
laptopbotránya idején is fedezetet játszott, amelyet kötelességtudóan álhírnek kiáltottak ki
(kiderült, hogy igaz volt; képzeld) -, a fáradtság jeleit mutatja.


Elvégre még a legengedelmesebb kutya is elkóborol egy hozzá nem értő gazdától,
különösen, ha nem etetik meg időnként a nélkülözhetetlen hangfoszlányokkal. Ez komoly
problémát jelent a Biden-kormányzat számára és erre bizonyára éberen figyelnek.


Először is, az amerikaiak nemcsak arra a következtetésre jutnak, hogy Biden nem egészen
top-on van, hanem megszakított előadásai is hozzájárulnak ahhoz, hogy a Demokrata Párt
végső ősellensége, Donald J. Trump ismét a közvélemény-kutatások élére kerüljön. És
lássuk be, Joe Biden sem lesz fiatalabb.


Amerika vezetője novemberben ünnepli 79. születésnapját, ami azt jelenti, hogy a következő
elnökválasztás idején már 82 éves lesz.


Fogalmam sincs, mit jósolnak a Las Vegas-i bukmékerek, de az itteni vélemény az, hogy
Amerika "minden idők legnépszerűbb elnöke" szerencsés lesz, ha a jövő év nyarát is kibírja,
ami a politikai élettartamát illeti.


Nagyon nehéz lesz ezt a színjátékot tovább folytatni. De ez a Demokrata Párt helyzetén
sem fog javítani, hiszen Kamala Harris, Biden kókler alelnöke maga is a közvélemény-
kutató intézetek pincéjében ragadt. A kutya sem kíváncsi rá!


Szóval hacsak nem történik valami váratlan, már most úgy néz ki, hogy 2024-ben sima ügy
Trump számára. Ne sírjatok, demokraták: történtek már rosszabb dolgok is az amerikai
politikának nevezett cirkuszban, még ha most nem is jutnak eszetekbe. (A teljes cikket
fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete)


https://www.rt.com/op-ed/535754-biden-trump- 2024 - polls

Free download pdf