VilagHelyzete 2021. Októberi szám - Benne az összes szeptemberi cikk és poszt valamint fordítás - 402 oldalon

(VilagHelyzete) #1

  1. felgyorsította az e-kereskedelem, így a BigTech robbanásszerű térnyerését,
    valamint megerősítette a gyógyszeripar és ezzel együtt a műanyagipar
    forgalmát. Ennek mellékhatásaként – a "zöld rendszerváltás" szószólóinak a legnagyobb
    örömére – megsokasodott a maszk és gumikesztyű hulladék is a tengerekben.


Csak 2020-ban a bolygó mintegy 2200 milliárdosának a vagyona 1,9 billió dollárral
nőtt, ami példátlan növekedés. Mindez egy olyan halálos kórokozónak köszönhetően, hogy
a hivatalos adatok szerint a fertőzötteknek 99,8%-a marad életben (lásd itt és itt), a
legtöbben ráadásul tünetmentesen.
Kapitalizmus másképp
A Covid-ügyet gazdasági szempontból a társadalmi átalakulás tágabb kontextusába kell
helyezni. Ha megkapargatjuk a hivatalos narratíva felszínét, egy neo-feudális forgatókönyv
kezd kirajzolódni. Az egyre kevésbé produktív fogyasztók tömegeit szabályozzák és dobják
félre, egyszerűen azért, mert Mr Global már nem tud velük mit kezdeni. Az
alulfoglalkoztatottakkal és a kirekesztettekkel együtt az elszegényedett középosztály


mostantól olyan problémát jelent, amelyet a bezárások, kijárási
tilalmak, tömeges oltások, propaganda és a társadalom
militarizálási programjával kell kezelni,
nem pedig olyan megszokott dolgokkal mint a munka, a fogyasztás, a részvételi
demokrácia, a szociális jogok (amelyeket a kollektív képzeletben a kisebbségek polgári jogai
váltanak fel) és a "jól megérdemelt szabadság".


Ezért tévhit, hogy a bezárások célja terápiás és
humanitárius.

Mikor törődött a tőke valaha is az emberekkel?


A közömbösség és az embergyűlölet a kapitalizmus jellemző vonásai, amelynek egyetlen
igazi szenvedélye a profit és az ezzel járó hatalom.


Ma a kapitalista hatalom a világ három legnagyobb befektetési alapjának nevével
foglalható össze: BlackRock, Vanguard és State Street Global Advisor.


Ezek az óriások a pénzügyi szervezetek hatalmas galaxisának középpontjában ülve a
globális GDP felét megközelítő értéktömeget kezelnek és a tőzsdén jegyzett vállalatok
mintegy 90%-ában jelentős részvényesek.


Körülöttük olyan transznacionális intézmények húzódnak meg, mint a Nemzetközi
Valutaalap, a Világbank, a Világgazdasági Fórum, a Trilaterális Bizottság és a Nemzetközi
Fizetések Bankja, amelyek feladata a pénzügyi konstelláción belüli konszenzus
koordinálása.


Nyugodtan feltételezhetjük, hogy minden kulcsfontosságú
stratégiai döntést – gazdasági, politikai és katonai –
nagymértékben befolyásolnak ezek az elitek.

Vagy akarjuk azt hinni, hogy a Vírus meglepte őket?


A SARS-CoV- 2 – amelyet a CDC és az Európai Bizottság beismerése szerint soha nem

Free download pdf