terjeszkedésének és katonai infrastruktúrájának az orosz határok közelében történő
kiépítésének megfékezésére. Sajnos ez nem került napirendre. A Tanács még azután is
tovább működött, hogy a NATO-tagok többsége háborút indított Irakban, majd 2011-ben
Líbiában.
❗ Nagyon sajnálatos, hogy soha nem volt bátorságunk nyíltan kimondani - a NATO
agresszorrá vált, amely számos háborús bűncselekményt követett el.
Ez kijózanító igazság lett volna Európa különböző politikai körei számára, mint például
Finnországban és Svédországban, ahol egyesek a szervezethez való csatlakozás előnyeit
fontolgatják. És egyébként az összes többiek is, azzal a mantrájukkal, hogy a NATO egy
védelmi és elrettentő szövetség, amelyet tovább kell erősíteni, hogy meg tudjon állni a
képzeletbeli ellenséggel szemben.
Megértem azokat nyugaton, akik hozzászoktak a fennálló rendszerhez, amely lehetővé teszi,
hogy az amerikaiak megvásárolják ifjabb partnereik engedelmességét, és nem csak a
katonai támogatás tekintetében, miközben ezek a szövetségesek szuverenitásuk egy
részének eladásával spórolhatnak a biztonsági kiadásokon. De mit nyerünk mi ezzel a
rendszerrel? Különösen most, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy ez a nyugati határainkon és
az egész világon szítja és fokozza a konfrontációt.
A NATO a kényszerű konfrontációból táplálkozik,
és minél tovább létezik a szervezet, annál
rosszabb lesz ez a konfrontáció.A blokk a tagjaira nézve is fenyegetést jelent. Miközben provokálja a konfrontációt,
valójában nem garantálja a védelmet. Nem igaz, hogy az Észak-atlanti Szerződés 5. cikke
garantálja a kollektív védelmet, ha valamelyik szövetségest megtámadják. Ez a cikk nem
mondja ki, hogy ez automatikusan garantált.
Ismerem a blokk történetét és a létrehozásával kapcsolatos amerikai vitákat. Biztosan
tudom, hogy az USA soha nem fog nukleáris fegyvereket bevetni szövetségesei
"védelmére", ha egy nukleáris állammal konfliktusba kerül.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szintén elavult.
A NATO és az EU uralja, amelyek arra használják a szervezetet, hogy elhúzzák a
konfrontációt, és a Nyugat politikai értékeit és normáit ráerőltessék mindenki
másra. Szerencsére ez a politika egyre kevésbé hatékony. A 2010-es évek közepén
lehetőségem nyílt arra, hogy együtt dolgozzak az EBESZ Jeles Személyek Testületével
(micsoda név!), amelynek új mandátumot kellett volna kidolgoznia a szervezet számára. És
ha korábban voltak is kétségeim az EBESZ hatékonyságával kapcsolatban, ez a tapasztalat
meggyőzött arról, hogy ez egy rendkívül destruktív intézmény. Ez egy elavult szervezet,
amelynek az a feladata, hogy olyan dolgokat őrizzen meg, amelyek már elavultak. Az 1990-
es években eszközként szolgált arra, hogy eltemessen minden olyan kísérletet,