A FÉMKÖNYVTÁR – AVAGY A MÓRICZ TÖRTÉNET ADUÁSZA
Fiatalkorom meghatározó motivációs történetét először lábatlani általános iskolai
földrajztanáromtól, Radnai Péteről hallottam. A felfedezendő dolgokra hozta fel példaként
Móricz János ecuadori történetét, ami szerint a tudomány számára mindig lesz tisztázandó
feladat. Már hazafelé kivettem a könyvtárból Erich von Däniken könyvét...
Az aktív folytatásra 2011-ben lett lehetőségem, miután Golenya Ágnes írónő dél-amerikai
útjáról hazatérve megosztotta ismereteit az érdeklődőkkel. Megalakítottuk a Móricz János
Kulturális Egyesületet, nemzetközi konferenciát tartottunk (Körmend 2012), majd szerencsés
módon beindultak az események (expedíció - 2014, könyvek, dokumentumfilm - 2017).
Däniken könyveiben ugyan több alkalommal is olvashatjuk a Fémkönyvtár rövid leírását, de
azt Móricztól vette át, hiszen személyesen nem járt a helyen annak ellenére, hogy korábban
ezt állította. Ezt a Megtévesztettek c. könyvében be is ismeri...sok év veszekedés és
félrebeszélés után.
Az eddigi legteljesebb leírást Móricz János közli egy levelében. (A bevezetését amiatt
közlöm, hogy teljesebb képet kapjanak azok az olvasók, akik most ismerkednek a témával).
Részlet az 1969. VI. 15-n keltezett levélből (Móricz János levelezése 66. oldaltól):
Még 1964-ben végzett bolíviai-perui kutatásaim egyik főcélja egy bizonyos ősrégi „könyvtár”
s leletek megtalálása volt. Ennek a helynek a megkeresése vezetett abban a reményben,
hogyha ezt a helyet – ahol az emberiség letűnt korszakainak megőrzött és az utókor
részére átadott hagyatéka volt – sikerül megtalálnom, akkor egy csapásra tisztázódik a
mai eredetkérdésünk is. Nos, én ezt a helyet kerestem Paraguayban, Bolíviában, Peruban
stb.
Bolíviában és Peruban rengeteg nyomot találtam, s ugyanakkor nagyon sok feltűnő
magyar vonatkozást is. Jártam Tihuanaku romvárosában /melyet Pogrányi-Nagy Félix
Tihanynak nevezett volt/, s a közeli hegyekben lévő barlangokról azt beszéli a nép, hogy
azokon keresztül lehet eljutni Cusco /Őskő/ városába is. Később a Cusco-i Naptemplomban
kutattam, ahol a régi alagútbejáratot betemették, mert kíváncsi természetű vagy kincskereső
turisták már többen is életüket vesztették. A közeli Szakszauáman sziklavárában – hol az
első Inka-pár megjelent, mégpedig minden előzmény nélkül – ugyancsak megtaláltam a
barlangbejáratot, ahova be is másztam, már amennyire felszerelés és világítás nélkül
lehetséges volt. Az ottani nép ajkán élő emlékek arról szólnak, hogy hajdan onnan alagúton
közlekedtek a Cusco-i Naptemplom, Szakszauáman s a Macsu-Pikcsu-i erődvárossal, mely
utóbbi 122 km-re fekszik Cuscotól, az Urubamba örvénylő vizei felett. Valóságos fellegvár.
Utána természetesen átkutattam ez utóbbit is, hol ugyancsak megtaláltam az alagút, azaz
barlang bejáratát, a város közepén levő sziklaszirt alatt.
1965 - ben, mikor kutatásaimat folytatva Ecuadorba érkeztem, röviddel később találkoztam a
ma is itt élő magyar valósággal. Minden új irányt adott kutatásaimnak. Ekkor közöltem az
itteni eredményeket. Első ízben 1965. szeptember 12-én jelent meg egy interjú minderről
Ecuador legnagyobb lapjának az első oldalán /El Comercio/. A meglepetés, s az
idegállapot, mely úrrá lett rajtam, látván, hogy itteni eredetünk egészen tisztán
fennmaradt minden egyes itteni emlékben, szokásban, élőbeszédben stb. stb., oly
hatással volt reám, hogy hosszú hónapokig beletemetkeztem az itteni törzsek, élet stb.