Jonathan Franzen - A világ végének vége

nyugati szabadságjogok közötti konfliktusok egyáltalán nem
ezek betartására ösztönzik az egyiptomi kormányzatot. Mi több,
a 2011-es forradalom valójában éppenséggel a rendőrség ellen
robbant ki. Más szóval, az új elnök, Mohamed Murszi nemigen
engedheti meg magának, hogy erőnek erejével próbálja meg
betartatni a rendelkezéseket. Murszi egy kilencvenmilliós,
szegény (bár korántsem éhező) ország elnöke, melynek
azonban egyes nagy létszámú kisebbségei, mint például a
beduinok, koránt sincsenek teljes mértékben betagozódva a
társadalomba. Vagyis az elnöknek sokkal szorítóbb gondjai is
vannak, mint a vadon élő állatok körülményei.{5}
Észak-Afrikában sem ismeretlen a kisebb-nagyobb költöző
madarak „leszüretelésének” ősidők óta gyakorolt balkáni
hagyománya. (Az égből hulló manna, ami a Biblia szerint
életben tartotta a Sínai-sivatagban vándorló zsidókat, némelyek
szerint valójában költöző fürjcsapat lehetett.) Amíg a szokást
hagyományos eszközökkel űzték – kézzel csomózott hálókkal,
léppel, nádból készített csapdákkal, s aztán teveháton
szállították el a zsákmányt –, hatása az eurázsiai
madárpopulációra még nem volt elviselhetetlen. A probléma
abból fakad, hogy miközben a modern technika hatalmasra
növelte a zsákmányt, a madarászás hagyománya mit sem
változott.
A legelkeserítőbb azonban egy kulturális különbség: az
egyiptomi madarászok szemében egy hal kifogása és egy madár
befogása egy és ugyanaz. (Olyannyira, hogy a Nílus
deltavidékén ugyanazzal a hálóval fogják mindkettőt.) Nyugati
emberek számára a madarak bizonyos karizmával