Jonathan Franzen - A világ végének vége

kötelességteljesítés. Habár náluk sem ismeretlen a válás,
többnyire szorosan összetartozó párokat alkotnak, melyek akár
harmincöt évig is együtt élnek, és évről évre visszatérnek
ugyanarra a zsebkendőnyi területre, ahol felnevelik egyetlen
csibéjüket. A költési kötelezettséget a szülők egyenlően osztják
meg egymás között, s az egyikük mindig ott marad a telepen,
míg a másikuk a tengert pásztázza, és a víz alá bukva szardellát,
zsenge álsügért fogdos, vagy bármi egyebet, ami épp adódik. A
másik szülő, amely hátramaradt, és immár nagyon éhes, sőt
ragad a tolla a guanótól, még akkor sem hagyja ott a tojást,
amikor a párja visszatér a hosszú vadászatról. A lummákról
szóló irodalomban van egy anekdota egy anyáról, amelynek,
amint lerakta, rögtön legurult a tojása a dombról. Arra jött egy
sirály, és bekapta, aztán csak állt ott egy percig a hatalmas
dudorral a torkában, majd felöklendezte a tojást, az pedig
tovább gurult lefelé, mígnem egy ott álló lummának nem
ütközött, amely azon nyomban ráült, és elkezdte kikölteni.
– Ha épp nincs tojásuk – mondta Warzybok –, képesek akár
egy kavicsra vagy valami növényre is ráülni. Megteszik, hogy
halat visznek a tojásnak, és megpróbálják megetetni vele. És
sohasem lankadnak. Ott ülnek hetvenöt-nyolcvan napig, a két
szülő váltogatja egymást még akkor is, ha a tojás nem kel ki.
A lummacsibék már alig háromhetes korukban vízre
szállnak, amikor pedig se repülni, se a víz alá bukni nem
tudnak még. Az apák elkísérik őket, és hónapokig mellettük
maradnak, etetik és halászni tanítják őket, mialatt az anyák,
melyek nagyon sok kalóriát elhasználtak a tojás kihordásához,
elvonulnak, hogy újra erőre kapjanak. A szülői gondoskodás és