Jonathan Franzen - A világ végének vége

dolláros bankókat, amit nekik a tonhal jelent” – mondta
Wanless.) –, a lehalászható halállomány megőrzése a legerősebb
piaci ösztönző. Ez a jól fizető, főleg európai piac arra késztette a
dél-afrikai halászflotta zömét, hogy fizetett ellenőröket
alkalmazzanak a hajókon a madárvédelmi előírások betartása
végett. Az ellenőr jelenléte nélkül bizonyára még az olyan
kapitányok is megszegnék néha a szabályokat, mint Van
Antwerpen.
A legkönnyebben azzal lehetne biztosítani a szabályok
betartását, ha kötelezően digitális kamerát szerelnének minden
hajó fedélzetére, ami ellenőrizné a zsákmányt. Amikor
Ausztrália 2016-ban csakugyan el is rendelte ezt a maga
tonhalhalász flottájánál, a rémült kapitányok azonnal
ostromolni kezdték a hatóságokat, hogy hol vásárolhatnának
madárijesztő köteleket.
– Ha egyszer ott a kamera a fedélzeten, akkor többé nincs
mese – mondta Wanless. – Az engedélyét kockáztatja, aki sajnál
kiadni pár száz dollárt egy egyszerű kellékre.
További ígéretes műszaki újdonság a „horogtok”; Wanless
szerint ez lesz az igazi „csodafegyver”. Tulajdonképpen nem
más, mint egy kemény műanyag tok, amit rázárnak a
felcsalizott horogra, s így megvédi a csalit a madaraktól, és a
madarakat is a horogtól, s ami csak akkor nyílik ki, amikor már
biztonságos mélységben van. A horogtok nem olyan olcsó, mint
a zsinórra akasztott súly, a tonhal értékéhez képest azonban
nem kerül sokba, és ráadásul LED fénnyel is fel van szerelve,
ami vonzza a halakat.
– Azt szeretjük a horogtokban – mondta Van Antwerpen –,