Jonathan Franzen - A világ végének vége

légben a madárkával, aztán amikor visszapottyan, az a
tenyérnyi hely, ahol földet ér, az az ő birodalma.
Nem muszáj Kelet-Afrikába menni vakációra. Mindenki
nyugodtan menjen oda, ahová csak a kedve tartja. De ha valaki
Kelet-Afrikába megy, vigyen magával egy jó látcsövet, hogy ne
menjen hiába. A legszebb és legmegindítóbb dolog, amit a
szafarin láttam, egy hegyi szuharbújó pár volt. A
szuharbújófélék családja a madarak közt szürkésbarna színével
a legunalmasabbak közé tartozik. Alfajai szinte
megkülönböztethetetlenek egymástól, hacsak az éneküket is
nem hallja az ember; meghatározásuk az a fajta
szőrszálhasogatás, ami nem vet jó fényt a madarászásra. De az a
pár, amelyet én láttam – méghozzá nagyon jól, a távcsövemen
át –, szorosan egymás mellett ült egy akácia vékonyka ágán,
ellenkező irányba fordulva, és szélesre kitátott csőrrel
ellenpontozott duettet adott elő. Két melódia és egy madárpár,
amint az összetartozásról énekeltek. Egy pillanatra az a
madárdal és az a kis ág, amin ültek, maga a mindenség volt,
mert olyan nagyon kicsik voltak.