Jonathan Franzen - A világ végének vége

normális emberhez is feleségül mehetett volna, mint amilyen
Walt volt.
Aztán egyszer a dél-floridai lakópark éttermében, koktélozás
közben Walt elmesélte nemcsak a saját maga és anyám, de
Fran, Gail és az ő történetét is. Miután a fegyveres szolgálatot
letette, mesélte, és Frannel különféle tengerentúli légi
támaszpontokon élték a katonatisztek szokásos társasági életét,
rájött, hogy hibázott, amikor feleségül vette a nagynénémet.
Nemcsak azért, mert Frant rettenetesen elkényeztették a szülei,
hanem azért is, mert törtető és nagyravágyó asszony volt,
megvetette és szégyellte a falusias minnesotai környezetet,
amelyben felnőtt, miközben Walt meg éppenséggel szerette és
tisztelte a saját családját; Fran elviselhetetlen volt.
– Gyenge voltam – mondta Walt. – Ott kellett volna hagynom,
de gyenge voltam.
Fran már a harmincas évei közepén járt, amikor egyetlen
gyermekük megszületett, attól fogva pedig annyira lekötötte
Gail, és annyira vonakodott a házasélettől, hogy Walt úgy
érezte, a felesége szinte küldi, keressen máshol vigasztalást.
– Voltak más nők az életemben – mesélte. – Több viszonyom is
volt. De mindig rögtön tisztáztam, hogy családszerető ember
vagyok, és nem akarom elhagyni Frant. Vasárnaponként
összejöttünk a barátaimmal, jól bepiáltunk, aztán átmentünk
Baltimore-ba, hogy megnézzük Johnny Unitast meg a Colts
meccsét.
– Fran meg közben már egyre inkább csak Gaillel törődött, a
külsejével, az iskolai előmenetelével, a művészi elképzeléseivel.
Nem is tudott másról beszélni se, csak Gailről. Az a négy év,