Jonathan Franzen - A világ végének vége

(BlackTrush) #1

indítózni, Ed azt mondta, hogy annyi ereje sincs, hogy elfordítsa
a kulcsot. (Pedig eredetileg még vezetni is akart.) Nekem kellett
beülnöm Ed kocsijába. Megpróbáltam indítózni, de mindjárt
láttam, hogy itt nagyobb a baj, mint csak az, hogy lemerült az
akkumulátor. Ed kocsija teljesen döglött volt, és ezt meg is
mondtam nekik. De Walt kijelentette, hogy csak rosszul vannak
csatlakoztatva a kábelek. Tolatni kezdett a kocsijával, és mire
megállíthattam volna, letépte az egyik kábel csipeszét, és aztán
persze rám haragudott. Megpróbáltam egy csavarhúzóval
valahogy rögzíteni a csipeszt, de Waltnak nem tetszett, amit
csinálok. Ki akarta kapni a kezemből a csavarhúzót, és rám
üvöltött:
– Az isten verje meg, Jonathan! Mi a francot csinálsz? Nem
úgy kell! Add már ide, hogy a fene egye meg! – Ed, aki közben
beült az utasülésre, félredőlt ültében, és egyre lejjebb csúszott.
Mi ezalatt Walttal a csavarhúzón huzakodtunk, amit nem
akartam kiadni a kezemből; akkor már dühös is voltam rá.
Miután egy kicsit lecsillapodtunk, és megjavítottuk a kábelt
Walt elképzelései szerint, megint megpróbáltam indítózni. Ed
kocsija azonban nem adott semmilyen életjelet.
Ez után az első látogatás után megpróbáltam minden évben
lemenni Floridába, hogy meglátogassam Waltot, és néhány
havonta telefonon is felhívtam. Végül is talált magának
barátnőt, méghozzá egy remek asszonyt. Walttal nagyon jól el
tudtam beszélgetni még azután is, hogy már gyengült a hallása,
és egy kicsit konfúzus lett. Továbbra is voltak világos, jó
pillanataink, mint például az, amikor elmondta, milyen fontos
lenne neki, hogy egyszer még majd elmondjam a történetét, és

Free download pdf