Jonathan Franzen - A világ végének vége

Kevésbé meggyőző azonban, amikor kollektív cselekvésre
buzdít. Úgy gondolja, hogy olyan műszaki megoldásokat kell
keresni, amelyek eleve „megkívánják az emberektől, hogy
tudatosabban használják az eszközöket”. Dicsérőleg ír például
egy telefonos interface-ről, amely „ahelyett, hogy arra
késztetne, tartsuk minél tovább a vonalat, inkább azt díjazza, ha
a lehető leghamarabb megszakítjuk”. Egy ilyen interface
azonban óriási veszedelmet jelentene az egész Szilícium-
völgyre nézve, ahol hatalmas befektetésekre számítanak,
amelyek révén inkább még jobban a készülékeikhez tudják
majd láncolni az embereket. Turkle abban reménykedik, hogy a
fogyasztói igények, amelyek az élelmiszeripart is
rákényszerítették az egészségesebb termékek gyártására, végső
soron a technológiai ipart is rákényszerítik majd valami
hasonlóra. Az analógia azonban téves. Az élelmiszeripari
vállalatok azzal keresik a pénzt, hogy létfontosságú termékeket
árulnak, nem pedig azzal, hogy célzott hirdetéseket helyeznek
el egy szelet sültben, vagy a hús fogyasztója által evés közben
szolgáltatott adatok kibányászása révén. Továbbá az analógia
érvényesülése társadalmilag is nagyon kényes
következményekkel járna. Minthogy az adatforgalom
csökkentését célzó platformok egyszersmind kevesebb profitot
is termelnek, kénytelenek lennének olyan felárat felszámítani,
amit csak a jómódú, magasan iskolázott felhasználók lennének
hajlandók megfizetni.
Habár a Reclaiming Conversation a magánélet és az embert
helyettesítő robotok kérdéseivel is foglalkozik, a
megállapításaiból levezethető radikálisabb következtetéseket