Miután Berlin támogatta a 2004-es narancsos forradalmat és a 2014-es kijevi Majdant, hogy
nyugatbarát/oroszellenes kormányokat állítsanak fel, Ukrajna kevésbé megbízható
tranzitfolyosóvá vált az orosz energia számára.
Ugyanakkor Németország aláásta saját energiabiztonságát azzal, hogy ellenezte a
tranzitútvonalak diverzifikálására irányuló számos orosz kezdeményezést. Berlin többször
fenyegetőzött azzal, hogy csökkenti az orosz energiától való függőséget és ezzel arra ösztönözte
Oroszországot, hogy keleten keressen exportpiacokat.
A 2015 februárjában megkötött Minszk- 2 megállapodás kompromisszumot jelentett az egy
évvel korábbi, nyugati támogatású ukrajnai puccsot követő konfliktus megoldására.
Berlin tárgyalt a békemegállapodásról, bár aztán a következő hét évben végigjátszotta a
megállapodás szabotálására vagy "újratárgyalására" irányuló amerikai erőfeszítéseket.
Ahogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nemrég
nyilvánosan elismerte, a katonai blokk ezt az időt arra
használta fel, hogy felkészüljön az Oroszországgal való
konfliktusra.Amikor Moszkva válaszul 2022 februárjában elismerte
Donbász függetlenségét és megtámadta Ukrajnát,
Németország lemondta az Északi Áramlat-2 gázvezetéket,
átvette az ellenőrzést a Gazprom területén lévő leányvállalatai
felett és szankciókat hirdetett az orosz energiaiparral szemben.
Évek óta spekuláltak arra, hogy Oroszország beveti a rettegett "energiafegyvert" a
Németországba irányuló energiaszállítások leállításával, bár erre végül nem volt szükség,
mivel Németország saját magának okozta ezt a gazdasági fájdalmat.
Eszkaláció kontroll alatt tartása egy
többpólusú korszakban
Az eszkaláció-kontroll magában foglalja a feszültségek fokozásának képességét, hogy
költségeket rójanak az ellenfelekre és a kívánt engedmények elérésekor a feszültséget
csökkentsék.
Erről szintén egy nagyon fontos cikket közöltem július legelején:
➽ "Oroszország túlterhelése és egyensúlyának megbontása" - Ez a 2019-es
RAND jelentés adta meg a NATO-politika irányát? Hogyan pusztítsuk el
Oroszországot