Az egypólusú korszakban, amikor csak egy hatalmi központ létezett, a kollektív
Nyugat nagyrészt élvezte az eszkalációs dominanciát, mivel addig fokozhatta a
nyomást, amíg ellenfelei kénytelenek voltak kapitulálni.
A NATO terjeszkedése, a stratégiai rakétavédelem és az aszimmetrikus
gazdasági interdependencia fokozta ezt a hatalmat Oroszországgal szemben.
Egy többpólusú világban azonban nem lehet az európai biztonságot egy
ellenséges katonai tömb orosz határok felé történő kiterjesztésének elvére
alapozni és aztán arra számítani, hogy Moszkva egyszerűen alkalmazkodni fog
ezekhez az új realitásokhoz.
A kialakulóban lévő világrendben Oroszország szankcionálása csupán azzal jár, hogy
hatalmas piaci részesedést adnak át olyan államoknak, mint Kína és India, szemben azzal,
hogy Moszkvát engedelmességre kényszerítenék.
Miközben Németország azon fáradozik, hogy drága energiát találjon az olcsó orosz
üzemanyagok helyett, Moszkva most kedvezményesen adja el termelését Kínának és
Indiának, miközben Nagy-Európából Nagy-Eurázsiába megy át.
Következésképpen a német ipar veszíteni fog versenyképességéből ázsiai társaival
szemben.