Annie Ernaux - Évek

eljövetelét hirdették. Közel volt a történelem vége, hamarosan az egész
világon demokrácia lesz. Soha nem hittünk még ennyire abban, hogy az
emberiség új útra lép. A kánikula kellős közepén hirtelen felriadtunk a
vakáció tompultságából. Az újságok címoldalán a vastag betűs hír,
„Szaddám Huszein megszállta Kuvaitot“, egy ötvenegy évvel korábban
ugyanaznap bekövetkezett, sokat idézett eseményre emlékeztetett,
„Németország megszállta Lengyelországot”. A nyugati nagyhatalmak a
háborús izgalom hevében pár nap alatt felsorakoztak az Egyesült Államok
mögé, Franciaország melldöngetve hadba állította a Clemenceau repülőgép-
hordozó hajót, és a katonák behívására készült, mint az algériai háború
idején. Egyértelmű volt, hogy kitör a harmadik világháború, ha Szaddám
Huszein nem vonul ki Kuvaitból.
Az emberek háborút akartak, mintha hosszú ideje kimaradtak volna a
jelentős eseményekből, és irigykedtek volna, amiért csak a tévében
láthatnak ilyesmit. Megszólalt bennük a vágy, hogy újra átéljék a régi
tragédiát. A történelem legszürkébb amerikai elnökének köszönhetően
harcba indultunk az „új Hitler“ ellen. A pacifistáknak a müncheni
egyezményt dörgölték az orra alá. A média leegyszerűsítő látásmódjának
bűvöletében az emberek fenntartás nélkül hittek a precíziós bombákban, a
„tiszta háborúban”, az „okos fegyverekben“, a „sebészi pontossággal”
végrehajtott csapásokban, a Libération napilap szóhasználatával élve: a
„civilizált háborúban“. Harcias erény szele rezgett a levegőben.
„Tönkreverni Szaddámot” igazságos háborúnak, „a jog háborújának”
számított, és, bár ezt senki se mondta ki, jó alkalom volt arra is, hogy végre
leszámoljunk ezzel a bonyolult arab világgal, amelynek külvárosi gyerekei,
lefátyolozott lányai időről időre felborzolták a kedélyeket, de szerencsére
nem okoztak felfordulást.
Mi, akik szakítottunk Mitterrand-nal, amikor megjelent a képernyőn, és
színtelen hangon bejelentette, „a fegyvereké lesz a szó“, akik nem tudtuk
elviselni a „Sivatagi vihar” hadművelettel kapcsolatos lelkes propagandát,
csak a tévé szatirikus hírműsoraival tudtunk lelket verni magunkba, a Les
Guignols de l’info^26 rendszeres esti adásával, és hetente egyszer a La Grosse
Bertha szatirikus lap aktuális számával vigasztalódtunk. Ködös, hideg
január volt, kihalt utcákkal, üres mozikkal és színházakkal.
Szaddam titokzatos ígérete „minden csaták anyjának“ eljövetelét hirdette.
Ebből semmi sem lett. A háború céljai elhomályosultak. A bagdadi
bombázások során több ezer ember pusztult el, névtelen áldozatok sorsára