Annie Ernaux - Évek

képzeltük a sok-sok hiányzó tárgyat, amelyet később megvásárolhatunk.
Míg arra vártunk, hogy megnőjünk, és mi is használhassunk Baiser
ajakrúzst és Bourjois parfümöt, gyűjtöttük a kávészacskókba rejtett
műanyag állatokat és a Menier csokoládépapírba csomagolt La Fontaine-
mesematricákat, hogy a szünetben csereberéljünk az osztálytársainkkal.
Volt időnk vágyakozni a tárgyak, a műanyag tolltartó, a gumitalpú cipő,
az aranyóra után. Birtoklásuk nem okozott csalódást. Csodálatot keltettünk
velük másokban. Hosszasan nézegethettük, forgathattuk őket, titkuk és
varázslatuk érintetlen maradt. Nem győztünk betelni velük, megszerzésük
után is maradt bennünk valami homályos, megfoghatatlan várakozás.
Az emberek szeme előtt a fejlődés lebegett. A jólétet jelentette, az
egészséges gyerekeket, a világos házakat és a közvilágítással ellátott
utcákat, a tudást, mindazt, ami szöges ellentéte volt a vidéki élet
sötétségének és a háborúnak. A műanyagot és a farostlemezt, az
antibiotikumokat és a társadalombiztosítással járó kedvezményeket, a
csapvizet és a szennyvízcsatornát, a nyári táborokat, a továbbtanulást és az
atomot. Úgy mondogatták folyton, hogy Haladni kell a korral, mintha ez az
intelligencia és a nyitott szellem bizonyítéka volna. Az általános iskola
hetedik osztályában^10 „a villany jótéteményeiről“ kellett fogalmazást írni,
vagy választ írni valakinek, aki „a modern világot ócsárolja előttetek”. A
szülők gyakran mondogatták: a fiatalok többet fognak tudni, mint mi.
A valóságban a lakások olyan szűkösek voltak, hogy a gyerekek és a
szülők, a fiú- és lánytestvérek kénytelenek voltak egy szobában aludni,
továbbra is lavórban mosakodtak, csak az udvaron lehetett vécére menni, és
a menstruációs betétek frottírjából hideg vizes vödörben áztatták ki a vért.
A gyerekek nátháját vagy hörghurutját mustártapasszal gyógyították. Ha a
szülők elkapták az influenzát, aszpirinnel és rumos teával kúrálták magukat.
A férfiak fényes nappal a falra vizeltek, a tanulás pedig bizalmatlanságot és
félelmet keltett, úgy tartották, hogy becsavarodik tőle az ember, mintha
homályos módon ezzel bűnhődne azért, hogy túlságosan magasra tört.
Mindenkinek hiányzott pár foga. Nem mindenki ugyanúgy éli meg ezt a
korszakot – mondogatták.
A napok egyformán teltek, a kikapcsolódást is ugyanazok a dolgok
jelentették, mint régen, változatlan sorukat érintetlenül hagyta az új tárgyak
kavalkádja. Tavasszal elérkezett az elsőáldozás, az Ifjúság ünnepe és az
egyházközségi búcsú, a Pinder cirkusz, amelynek felvonulásakor az
elefántok hatalmas szürke tömege egy csapásra eltorlaszolta az utcát.