törvényileg szabályozni a szélsőséges esetek kivételével. A választás szabadságát ebben a
környezetben reprodukciós szabadságnak nevezzük.[35]
A test megsértése („Örök ifjúság forrása érv)
Mary Midgley filozófus, A tudomány mint üdvözülés: Egy modern mítosz és
jelentése (Science as Salvation) című 1992-es könyvében azt a gondolatot, hogy fizikai
testünk elhagyásával érjük el a halhatatlanságot – aminek visszhangja az elmefeltöltés
transzhumanista elmélete – egy a huszadik század kezdetén működő férfiakból álló
tudományos csoportosulásra vezette vissza, köztük J.B.S. Haldane-ra és körének tagjaira.
Midgley ezeket az elképzeléseket „áltudományos álmok és próféciák”-ként jellemezte,
melyek a test elhagyásának vízióját „elszabadult, önelkényeztető fantáziákkal” társítják.
Érvelése a csoport általa áltudományos spekulációknak és irracionális, halálfélelmen alapuló
fantáziáknak tartott gondolataira – amelyek szerinte semmibe veszik a laikusokat – és a
látomások eszkatológikusságára koncentrál.[54] Sok transzhumanista látja úgy, hogy a 2006-
os „A Forrás” című filmben megjelenő, halálfélelemről és az örök ifjúság donkihótei
kereséséről szóló motívumokban ezen kritikák jelennek meg.[55]
A Marvin Minsky, Hans Moravec, és néhány más transzhumanista írásaiban megjelenő, a
test megsértéseként értelmezhető gondolatok már több kritikus célpontjává váltak az emberi
test alapvető koncepcióját érintő problémaként.[56] A transzhumanista program feminista
kritikájának egyik vonását tükrözve, Susan Bordo filozófus rámutat a „jelenkori karcsúsággal,
fiatalsággal és tökéletes fizikummal kapcsolatos megszállottság”-ra, amely szerinte eltérő
módon, de egyaránt hatással van nőkre és férfiakra „a kultúránk által táplált szorongások és
fantáziák logikus (bár extrém) megnyilvánulásaként”.[57] Más kritikusok a mozgalom
testmódosítással kapcsolatos törekvéseinek más társadalmi következményeit kérdőjelezik
meg. Klaus-Gerd Giesen politológus kijelentette, hogy a transzhumanizmus testmódosításra
való törekvései az atomizálódó individualizmusnak, valamint a test fogyasztási cikké
válásának logikus, ám tragikus következményeit képviselik a fogyasztói társadalomban.[32]
Nick Bostrom szerint a fiatalság visszanyerésének vágya és az emberi test természetes
korlátainak túllépése utáni vágy kultúrától és történelmi múlttól független, nem kötődik
közvetlenül a 20. századhoz. Érvelése szerint a transzhumanista program ezt a vágyat
használja fel arra, hogy a Humán Genom Projekthez hasonló tervvel valósítsa meg az
emberiség egyik legősibb reményét, és ezért az nem csak gyerekes álmodozás vagy egy
társadalmi trend.[2]
Az emberi identitás jelentéktelenné válása („Elég”
érv)
Bill McKibben környezetetikus 2003-ban megjelent „Enough: Staying Human in an
Engineered Age” című könyvében több, a transzhumanisták által támogatott technológia
ellen érvelt, mint például a csíraválasztás, a nano-gyógyszerek és az életmeghosszabbítási
stratégiák. Állítása szerint erkölcsileg helytelen lenne, ha az emberek saját vagy gyermekeik
alapvető tulajdonságain változtatnának, hogy megkíséreljenek olyan általános emberi
határokat átlépni, mint az öregedésre való hajlam, a maximális várható élettartam, valamint a