transzhumanizmus változat” ellen érvelt Transzhumanizmus – haladás és a
jövő (Transhumanism, Progress and the Future) című 2009-ben megjelent cikkében.[85]
Lelki egészség, emberségesség
Az orvostudomány már évek óta foglalkozik a siketekkel és hallásveszteségük miatt
megbélyegzik őket, hagyományosan fogyatékosoknak tartja őket, mivel mások, mint a hallók:
nem képesek a hangzó beszédet vagy meghatározott zajokat hallani. Mivel nem értik hallás
után a beszédet, ezért sok információról lemaradnak, hiszen a többségi halló társadalomban
a beszéd a leghatékonyabb kommunikációs eszköz a szándékok, tények közlésére,
kérdések feltevésére, így kiemelt szerepet játszik.
A leggyakoribb orvosi vélemények a siketekről, hogy a siketek járása kiegyensúlyozatlan,
mert belső hallásuk is kiegyensúlyozatlan, ami elbizonytalanítja a mozgásukat. A
hallássérülteknek tehát szükségük van egy orvosilag beépített cochleáris
implantátumra vagy hallókészülékre.[forrás?]
A halló szakemberek sok esetben információk egyoldalú és önkényes alapon történő
megszűrésével próbálják a szülőket rábírni a jelenlegi gyógypedagógiában elfogadott
álláspont elfogadására. A szülők többsége kevésbé tájékozott, gyermekük javát, érdeküket
szem előtt tartva egyeznek bele olyasmibe, ami többet árthat a gyermek pszichéjének,
személyi fejlődésének, így identitástudat zavarhoz vezethet.
A többségi társadalomban gyakoriak a félrevezető információk, mert úgy gondolják, hogy a
cochleáris implantátummal már az ember hall, minden tökéletes, szép és csodálatos lesz
számukra. Sajnos ez nem így van, mert az implantáltaknál gyakori a szómegértési probléma,
úgy hallanak, mint egy ép hallású ember egy rossz rádió hangját. A sikeres és a kevésbé
sikeres beavatkozások aránya nehezen állapítható meg, mert az orvosok a sikeres, a siketek
a kevésbé sikeres vagy sikertelen eseteket látják jellemzőnek.
A kevésbé sikeres implantáltak jó része ma pszichésen beteg, "senki földjén" tengődő
felnőttek, akiket a többségi társadalom nem fogad be igazán, mert "furcsán" beszél, a siket
társadalom úgyszintén nem fogadja be, mert még ha meg is tanulják a helyi jelnyelvet, akkor
sem tudják elfogadni, mert a siketek természetellenesnek tartják az implantátumokat.[86]
A két társadalom között lézengenek, nincs egészséges kapcsolatuk az őket körülvevő
környezettel, sokszor énképük eltorzult, haragszanak a világra, satöbbi.
Humánusabb lenne, ha a gyógypedagógia nem csak a sikerrel rehabilitált siketekkel vagy
implantáltakkal hozakodna elő példaként a siket gyermekek szülei és a nyilvánosság felé,
hanem az érem másik oldalát is bemutatná, így lenne mérlegelési lehetőségük a szülőknek,
érdekelteknek. Az orvosok szempontjából fontos lenne továbbá vizsgálatokat végezni arról,
hogy valójában mekkora a sikeres esetek száma, összehasonlítani az összes esettel, és
megállapítani, hogy kikből lehet sikeres implantált, és kiből nem.