ÖTVENKETTEDIK JELENET
Hangulatromboló
- március hatodikán egy koncert után hazarepültem Bécsből, és úgy
döntöttem, hogy ettől kezdve végleg a földön maradok. Ez fontos volt, mert
manapság egy vitában nem lehet valamelyik oldal mellett állást foglalni
anélkül, hogy vissza ne kérdezne valaki: Aha, és te mit csinálsz?
Mert olyan mélyen megvetjük a képmutatást, hogy inkább feláldozzuk az
intelligens életnek a világegyetemben ismert egyetlen formáját, mintsem
elfogadnánk a tökéletlen jóakaratot.
Meg kellett tennem ezt a lépést ahhoz, hogy jobban meghallják a
hangom. Mert hogy akarjuk elkezdeni a világtörténelem legnagyobb
erőösszefogását, ha meg sem hallatszik, amit mondunk?
A repülés összefoglalja az egész klímaváltozási vitát, a kutatási
eredmények tökéletesen egyértelműek, mégsem akarunk hallgatni rájuk.
Mert természetesen nemcsak magáról a repülésről szól, hogy ne repüljünk
többé.
Hanem arról is, hogy a földön lévő állat- és növényfajok kb. ezerszer
gyorsabban halnak ki, mint amit természetes kihalási sebességnek tartanak.
Arról szól, hogy minden üvegházhatású gázkibocsátásunkat nettó nullára
kell csökkentenünk, és közvetlenül utána mínuszra, olyan találmányokkal,
amelyeket még fel sem találtak. Arról szól, hogy még nincsenek olyan
fenntartható módszereink, amelyekkel kezelni lehetne azokat az extrém
szokásokat, amelyeket magától értetődőnek tartunk. Például, hogy néhány
óra leforgása alatt több száz tonna fémlemezt juttatunk körbe a föld körül.
- Figyeljetek, ez a kedvencem! – kiált fel kacagva Greta. – „Ha aztakarják, hogy ne repüljünk többet, akkor jobb vonatközlekedésre van
szükségünk.” Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy már maga a gondolat is
elviselhetetlen, hogy a vonatok esetleg késhetnek, ezért inkább